Segítik a kereskedőket és az idegenforgalomból élőket Tapolcán

A városi képviselő-testület koronavírus-járvány miatt összehívott válságértekezletén Dobó Zoltán polgármester úgy fogalmazott: számítani kell arra, hogy a járvány hatásai akár több évig érezhetőek lesznek a városban is.

Tóth B. Zsuzsa

Tapolcán az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségeknek egyelőre háromhavi bérleti díját engedik el, így több mint 12 millió forint marad a bérlőknél. A közterület-foglalási díjakról is lemond három hónapon át a városvezetés

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A polgármester köszönetet mondott az egészségügyi ellátásban, a szociális ágazatban dolgozóknak, bolti eladóknak, hulladékszállítóknak, rendőröknek, polgárőröknek, a civil szervezetek tagjainak munkájukért. Mint mondta, hálás mindenkinek, aki átgondoltan éli mindennapjait, és önmaga, valamint környezete védelmében a lehető legtöbbet megteszi.

- A város több mint hárommillió forintot költött fertőtlenítőszerre, szájmaszkra, gumikesztyűre és a szükséges alapanyagokra. Köszönet az önkénteseknek, akik segítettek a maszkok elkészítésében, és akik különféle felajánlásaikkal támogatták a várost. Össze kell fognunk. Ezt példázza az, hogy a város megrendelésében elkészült szájmaszkokért a becsületkasszákba közel százezer forintot adtak össze a tapolcaiak. Az összeget visszaforgatjuk. A maszkokat a bölcsőde udvarán és a Dobó-lakótelepi, valamint a diszeli kis postán lehet átvenni – mondta a polgármester.

A város vezetése helyi válságkezelő alapot hozott létre, eddig a költségeken felül 20 millió forintot különítettek el, a tartalékot 14,5 millió forintban határozták meg. A járvánnyal szembeni védekezés keretében a város 55 millió forinttal támogatja a kormány munkáját.

- Anyagi veszteséget is szenved a város, nem lesz idegenforgalmiadó-bevétel, ez az állami támogatással együtt körülbelül 75 millió forintos kiesést jelent. A kieső adóbevételek félmilliárd forintot tehetnek ki, attól függően, meddig tart a járvány. A parkolási díjak miatt havi 1,5 millió forinttól esik el a város – mondta Dobó Zoltán. Hozzátette, 960 millió forint körül tervezték az idei adóbevételeket, ha ennek több mintafele nem érkezik be, válságmenedzselést kell bevezetni az önkormányzatnál és intézményeinél. Ez nem a takarékosságról szól, a túlélés érdekében a működőképesség fenntartásáról kell gondoskodni.

- Az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségeknek egyelőre háromhavi bérleti díját engedik el, ez több mint 12 millió forintot jelent, ennyi marad a bérlőknél, hogy segítsük őket. A közterület-foglalási díjakról is lemondunk, ez mintegy négymillió forintot jelent három hónap alatt. A helyi gazdaságokat érintő intézkedés, hogy online piacot hoztunk létre. Örülnénk, ha a kereskedők megtalálnák ebben saját üzletüket. Bízom benne, hogy nemcsak a válságos időszakban, hanem aztán is helye lehet egy ilyen kezdeményezésnek, amely során a termelőktől közvetlenül jut el az áru olcsón a fogyasztókhoz – mondta a polgármester.

Tapolcán az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségeknek egyelőre háromhavi bérleti díját engedik el, így több mint 12 millió forint marad a bérlőknél. A közterület-foglalási díjakról is lemond három hónapon át a városvezetés Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Beszélt arról, hogy a járvány miatt lezárták a közösségi tereket, a mozit, a sportcsarnokot, a művelődési központot. Több mint két és félszeresére duzzadt az idős ellátottak száma, csak a polgárőrség tagjai mintegy 30 idősről gondoskodnak. A polgármesteri hivatal online ügyfélfogadást tart, a szociális támogatásokra vonatkozó kérelmeket soron kívül elbírálják. Az önkormányzat intézményeiben kötelező a szájmaszk és a kesztyű viselése, vagy utóbbi helyett a kézfertőtlenítő használata. A közétkeztető társaság által elkészített ételhez bárki hozzájuthat, az ételt egyszer használatos edényekben osztják ki.

A polgármester elmondta, a helyi járatok kihasználtsága nyolcszázalékos, ezért határozatlan időre felfüggesztik azok közlekedését, ugyanis a közösségi közlekedés is a járvány terjedését segítheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában