aprólékos felújítás

2020.05.07. 20:00

Új díszeket kap a több száz éves Balatonalmádi kolostoregyüttes

Az 1779-ben felszentelt vörösberényi római katolikus Szent Ignác templom a kolostoregyüttessel a környék egyik legszebb építészeti emléke.

Sági Ági

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Nagy Lajos

A kolostor felújításának munkálatai tartanak, és most cserélik ki a templom két kődíszét is. Az új díszek Bartl Kálmán kőfaragó helyi műhelyében készülnek.

Az új díszek Bartl Kálmán kőfaragó helyi műhelyében készülnek egy-egy hatalmas mészkőtömbből
Fotó: Nagy Lajos

-Ezek a díszek mészkőből készültek és annyira erodálódottak, hogy az eredeti darabokat helyreállítani sajnos nem lehet. Ezeket a leromlott kőtömböket digitálisan beolvastuk, és így modelleztük vissza az eredeti motívumokat. Tizedmilliméter pontos valószínűleg nem lesz, mert a virág motívumrészét ennyire pontosan nem lehet belőni, de ha az arányokat összerakjuk, akkor kijön az a motívumsor, amit anno a kőfaragó belegondolt. Az új dísz kinézetében és anyagában is teljesen megegyezik majd a régivel. Az örökségvédelmi hivatal előírja azokat az anyagokat, melyeket használni lehet. Ebben az esetben egy nagy kvarc-tartalmú félkemény mészkő az alapanyag-mondta el lapunknak Bartl Kálmán kőfaragó.

A szakember hozzátette, hogy ez a mészkő könnyen faragható ugyan, de nem jó az időjárás-állósága. A savas esők kioldják belőle a meszet, így gyorsan erodálódnak. Ahhoz, hogy a dísz tartós legyen, felület védelemmel kell ellátni. Ez a mai építőipari anyagokkal már megoldható, olyan szerek állnak rendelkezésre, melyek használatával egy ilyen dísz 200 évet is simán kibír.

Fotó: Nagy Lajos

-Egy ilyen kődísz egy-egy hatalmas kőtömbből készül, melyet darabonként választok ki a bányában. Több szempontot kell figyelembe venni, például, hogy az adott dísz kivágásakor minél kisebb legyen az anyagveszteség, figyelni kell az anyagszerkezetet, a kőtömb színét, hogy mennyi kagylót tartalmaz, hogy van-e benne repedés, hogy milyen a mintázata. Belefuthat az ember rejtett csapdákba. Szerencsére ritkán, de előfordul, hogy a félig kész munka eltörik egy ilyen rejtett hiba miatt, ami nagy veszteség, főleg, ha már több heti munka van benne. Ez a dísz is három hete készül már és benne van még jó három-négy nap, mert még a finom motívumokon dolgozni kell. Ha ez kész, utána jöhet a másik ugyanilyen faragása. A templomon nem csak a díszek lesznek újak. A szigetelés már elkészült, most a vakolat és a bádogrészek is megújulnak. Ha ezekkel a munkálatokkal is végeztek, majd egy daru segítségével kerülnek vissza a helyükre a díszek – tette hozzá Bartl Kálmán.

A kődíszek visszahelyezése néhány hét múlva várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában