felelős döntés

2020.05.26. 18:00

Indulnak a helyi járatok, a strand viszont zárva marad Tapolcán

A polgármester döntése alapján a buszok jövő hét keddtől normál menetrend szerint közlekednek, azonban a termálfürdőt idén szinte biztosan nem nyitják meg a közönség számára.

Dobó Zoltán polgármester szerint összességében sikeres évet zárt Tapolca Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Dobó Zoltán a helyi buszok közlekedésének újraindítását úgy indokolta, hogy a város képviselőivel, illetve gazdasági, egészségügyi szakemberekkel egyeztetve, alapos megfontolás után, átgondolva a lehetséges következményeket, a hatósági ajánlásokat, születtek meg a döntések – olvasható a Tapolcai Média cikkében. Mint mondta, a helyi buszok hosszú hetekre történő leállítását a járványhelyzet indokolta, akkor többek között a parkolási díjfizetés eltörlésével igyekeztek a lakosságot az egyéni közlekedési módok igénybevételére ösztönözni. Jelenleg az iskolák, intézmények, óvodák, munkahelyek tömegközlekedéssel való megközelíthetőségének biztosítása a cél.

A strand kinyitását a képviselők több mint kétharmada viszont idén nem tartotta volna felelős döntésnek. Dobó Zoltán elmondta, meghallgatta az üzemeltető Tapolcai Városgazdálkodási Kft ügyvezetőjének beszámolóját a strand idei üzemeltetésének egészségügyi és gazdasági vonatkozásairól, feltételeiről, de kikérte az önkormányzati képviselők személyes véleményét, tanácsait is a döntés előtt. Elhangzott, a fürdőre vonatkozó járványhelyzeti előírások, ajánlások betartása ( többek között a terület nagyságára engedélyezett, maximum 287 fő beengedése, az egyes melegbefúvós élményelemek használatának és a felnőtt-gyermek közös fürdőzés tiltása) mellett a strand üzemeltetése további jelentős veszteségekkel járna és előre nem látható egészségügyi kockázatokat is jelentene. A döntés révén a város költségvetése is stabil maradhat – hangsúlyozta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában