gyorsforgalmi kapcsolat

2020.05.10. 19:40

Megkezdődhet az építés: négysávos úton juthatunk el Pápáról Győrbe

Megkezdődhet a Pápát és Győrt összekötő gyorsforgalmi útszakasz építése, miután a napokban kiválasztották a beruházás kivitelezőit.

Napló-információ

Forrás: pixabay

A négysávos főút mellett egy új repülőtéri bekötőút és számos külön szintű csomópont is épül a beruházásban, közölte a magyarepitok.hu. Hozzátették, a 83-as főút Győr és Pápa közötti mintegy 36 kilométeres szakaszának megépítésére kiírt kivitelezői közbeszerzést a Duna Aszfalt Kft. és a Soltút Kft. nyerte el, a két város közti gyorsforgalmi útkapcsolat több mint 90 milliárd forintból készül majd el.

A közbeszerzési kiírás szerint a kivitelezőknek a munka kezdetétől 30 hónap áll rendelkezésükre a beruházás befejezésére. A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) beruházásában megépítik a kétszer kétsávos 83-as főutat Pápa és Tét között mintegy 18,4 kilométeren, valamint új nyomvonalon építik ki kétszer egy sávon nagyjából másfél kilométeren a 8315-ös jelzésű repülőtéri bekötőutat.

A négysávos 83-as főút Veszprém megyei szakaszán megépül két külön szintű csomópont is: az egyik Pápa északi részén, a másik a megyehatáron fekvő Gyarmatnál. Tét és Győr között közel 18 kilométeres szakaszon épül meg a szintén kétszer kétsávos 83-as főút. Ezen a vonalon négy külön szintű csomópontot is megépítenek.

A fejlesztést az európai uniós Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) finanszírozzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában