régi hagyomány

2020.06.16. 07:00

A jövőnek ültettek facsemetét az ajkai végzősök

A Fekete István–Vörösmarty Mihály Általános iskola és Gimnázium végzős osztálya a hagyományokhoz híven fát ültetett a minap az intézmény udvarán.

Tóth B. Zsuzsa

Az iskola végzősei idén is közösen ültettek el egy facsemetét, jelképezve összetartozásukat

Fotó: Györkös József

Amint azt Horváthné Mikuláskó Mónika igazgatótól megtudtuk, amióta gimnáziumi osztályok vannak az iskolában, hagyomány a végzősök faültetése. – Általában a bolondballagást követően szokták elültetni az osztály facsemetéjét, de idén az előbbi program elmaradt, viszont az ültetés nem. Pedig esett az eső aznap délelőtt. A fa elé emlékjelet tűztek az évszámot feltüntetve. Reméljük, a vérszilva facsemete sokáig élni fog és jelképezi a végzős, 30 fős osztályt. Az udvaron sok hasonló fácska van már, de akad még hely a később végző osztályok számára is – mondta az igazgató.

Az iskola végzősei idén is közösen ültettek el egy facsemetét, jelképezve összetartozásukat Fotó: Györkös József

A végzős osztály egyik diákja, Szántó Soma úgy vélte, jobb ötlet fát ültetni, mint léggömböt elengedni a ballagás után. – A fa megmarad, velünk együtt növekszik, amellett általa szebb lesz az udvar és a mi összetartozásunkat, fejlődésünket jelképezi. Jó osztály, jó osztályközösség volt a mienk, számíthattunk egymásra, összefogtunk, ha kellett. Hat évünk volt rá, hogy összekovácsolódjunk, ez sikerült is. Életre szóló barátságok születtek, erős kötődések alakultak ki, sokan összejárnak szabadidejükben is. A karantén kezdetére szerencsére már végeztünk az összes új anyag átvételével, így csak ismételnünk kellett, azt könnyebben megoldottuk távoktatással. A szóbelin ugyan most nem lehet javítani, aki erre számított, annak nem jött be a terve – mondta Soma, aki kitűnőre érettségizett és Budapestre, jogi karra készül, vállalati jogász szeretne lenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában