Korszerűsített orvosi és védőnői ellátás

2020.06.23. 07:00

Felújították a kislődi egészségházat

A közel 1300 lelkes község megújult egészségházában immár 21. századi színvonalon láthatják el a gyógyulni vágyó lakosokat.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Magyar Falu Programban közel húszmillió forintból felújított orvosi rendelőt tekintette meg Ovádi Péter országgyűlési képviselő Bódis Zoltán polgármester kíséretében hétfőn.

Bódis Zoltán a Naplónak nyilatkozva elmondta, örömükre szolgál, hogy Kislőd részt vehetett a programban. Az energetikai korszerűsítéssel nagy mértékben csökkentették az épület szén-dioxid-kibocsátását. Tavaly ősztől áprilisig 19 millió 890 ezer forint állami forrásból megújult a teljes homlokzat, az épület napelemes rendszert, új kazánt, belső festést, korszerű világítást, valamint egy EKG-készüléket kapott, számolt be a polgármester.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő Bódis Zoltán polgármesterrel járta be a megújult épületet. Balra Horváth Katalin háziorvos Fotó: Laskovics Márió/Napló

– Egy település életében kiemelten fontos egy egészségház. Ebben nálunk a háziorvosi ellátás mellett védőnői szolgálat is működik. Éves szinten mintegy húsz gyermek születik a faluban, a helyi óvodában ötven, az iskolában nyolcvan körüli a létszám. Tervezünk továbbá fogorvosi ellátást indítani, de egyelőre kilátástalanul, ugyanis országosan hiány mutatkozik a fogorvosokból – jegyezte meg a faluvezető.

Ovádi Péter úgy fogalmazott, a kistelepülések azért szeretik a Magyar Falu Programot, mert száz százalékos intenzitású. Örül annak, hogy a kormány nemcsak idén fordít erre jelentős összeget, hanem a 2021-es központi költségvetésben is 90 milliárd forint áll rendelkezésre.

Bódis Zoltán és Ovádi Péter a bejáráson, jobbra Auerbach Hajnalka védőnő Fotó: Laskovics Márió/Napló

– A kormány tovább folytatja a vidék infrastrukturális fejlesztéseit, megcélozva azt, hogy kistelepülésen is ugyanolyan életszínvonalat tudjunk biztosítani a lakosoknak, mint akár egy nagyobb városban. Örülök, hogy Kislőd egyenletes növekedési pályán van. Tavaly az egészségházon túl egy közösségi rendezvényre nyert pályázati támogatást. A helyi körzeti orvos immár a 21. századnak megfelelő épületben várhatja a gyógyulni vágyókat – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában