Újdonság volt a strand

2020.07.14. 07:00

Az idei nyárra két tábort is szerveztek a gyerekeknek Ajkán

A rászoruló gyerekek segítésére létrejött Te Számítasz Egyesület nyáron két ingyenes tábort is szervezett patronáltjaik részére. Más programokkal várták a kisebbeket és mással a kamaszokat, ellátásukhoz nagyon sok támogatást kaptak intézményektől, civilektől.

Tóth B. Zsuzsa

Földingné Osváth Gyöngyi szervezőtől megtudtuk, a tábor megrendezésére még a karantén idején merült fel az igény. Sokan jelentkeztek, de a lehetőségek miatt és a tartalmas munka érdekében egy szerényebb létszámot kellett meghatározni.

Az Én és mi, kamaszoknak szervezett, háromnapos táborban a Babucsa Civil Házban így 11 fiatal vett részt. A tábort Stumpf Mariann pedagógus és mentálhigiénés szakember vezette, segítője Gellén Dorina pszichológus hallgató volt. A 11–14 éves korosztály tagjainak bőven volt most idejük átbeszélni minden témát, itt oldottabb volt a légkör is, mint az iskolában, ahol az előadók több táborozóval találkoztak már.

A szakemberekkel a gyerekek most olyan kérdésekre keresték a választ, amely azt firtatta, hogy kik is ők valójában. A témákat oldott légkörben, sok beszélgetéssel, művészetterápiás és más játékkal dolgozták fel, minden esetben nyitottan, az önkifejezés fontosságát tartva szem előtt. Meghatározták a számukra legfontosabb szavakat, kifejezéseket, amelyek még a szakiskola-választásban is segíthetik őket. Feldolgozták a bizalom témáját, beszéltek a szülők és kamaszok közti problémákról, és élvezték a szabadulószoba izgalmait.

Az ÖKOsodj velünk táborban öt napon át 16 hátrányos helyzetű gyermek szerzett életre szóló ismereteket, páratlan élményeket. A táborvezető Jaloveczki Henrietta pedagógus segítője Brassai Katalin pedagógiai asszisztens volt. Az alsó tagozatos kisdiákok nagyon sok ismeretet szereztek és rengeteget játszottak, mindezt a környezettudatosság jegyében. Textiltáskát és mézesüveget díszítettek, utóbbiba mézet is kaptak Tóth Sándor tósoki méhészetében. Ott védőruhába öltözve ismerték meg a méhek életét és kóstolták meg a mézet, amellyel néhányan most találkoztak életükben először.

Az ÖKOsodj táborban a környezetvédelem került a középpontba
Fotó: Györkös József

A tihanyi levendulaházban kézműveskedtek, szappangolyót készítettek, bejárták kirándulásuk során a félszigetet és a Belső-tó környékét, megismerték azok állatvilágát. A legnagyobb élményt azonban a balatoni fürdés jelentette számukra, az ábrahámhegyi strandon információkat kaptak a tóról, a vízgazdálkodásról. Volt olyan táborozó, aki most strandolt először a Balatonon. Arra is jutott idő, hogy a csingeri játszótéren mozogjanak, de a programban szerepelt vetélkedő, fagyizás és barlangkutatás is.

Az egyesület tagjai mostantól tanszert gyűjtenek a gyerekeknek, hogy segítsék a legnehezebb sorsú családokban élőket. Július 13-a és 31-e között szép állapotú és tiszta adományokat várnak a segítőktől, melyeket a Héliosz üzletház hallókészülék-üzletében lehet leadni Horváth Gabriellának. Szükség van iskolatáskára, tolltartóra, tornazsákra, alsós tisztasági csomagra és tisztálkodási szerekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában