Kóstoló a hagyományokból

2020.07.20. 07:00

Több településről érkeztek fiatalok a megyei roma nyári táborba Bakonybélbe

Pályázati forrásból vehettek részt gyerekek a megyei roma nemzetiségi önkormányzat első alkalommal megszervezett, a cigány hagyományokról is szóló nyári táborában.

Laskovics Márió

A fiatalok ízelítőt kaptak a cigány zenéből, táncokból is

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat (VMRNÖ) első ízben szervezett megyei nyári tábort hátrányos helyzetű roma gyerekek számára, múlt vasárnaptól szombatig Bakonybélben. Babai János, a VMRNÖ elnöke a Naplónak elmondta, a táboroztatást az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz benyújtott sikeres pályázat több mint 2,25 millió forintos támogatásából valósították meg. Így negyvenegy, zömében 10–12 éves gyermek négy felnőtt kíséretében térítésmentesen vehetett részt a cigány hagyományőrző táborban.

A hátrányos helyzetű roma gyerekek múlt vasárnaptól szombatig táboroztak Bakonybélben
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Babai János megjegyezte, örültek a pályázati forrásnak, hiszen anélkül nem tudtak volna tábort szervezni, így viszont a fiatalokat, akik Berhida, Bakonytamási, Nagyvázsony, Nyirád, Pápa, Pápateszér, Szentgál, Ugod és Ukk településekről érkeztek, gazdag programkínálattal fogadták. Egyebek mellett részt vettek kézműves foglalkozásokon (például terménybábkészítés, szövés, bőrözés), rendőrségi bemutatón, KRESZ-vetélkedőn, különféle (például íjász és célba dobó) ügyességi versenyeken, a cigány hagyományokról szóló előadásokon, és belekóstoltak a cigány zenébe, táncokba, költészetbe is.

– Próbáltuk feleleveníteni a cigány kultúrát, megkülönböztetve a Magyarországon nagyobb számban élő csoportokat, úgymint a romungrókat (magyarcigányok), az oláhcigányokat és a román anyanyelvű beásokat. Megidéztük többek között Choli Daróczi József író, költő, pedagógus, újságírót, valamint Kovács József Hontalan költőt. Emellett a résztvevők Bakonybélben megtekintették a tájházat, a Pannon Csillagdát és a nemrég nyílt retró múzeumot, illetve kirándultak az Odvaskői-barlanghoz és a hubertlaki Gyilkos-tóhoz – sorolta a programokat a megyei elnök.

A fiatalok ízelítőt kaptak a cigány zenéből, táncokból is
Fotó: Balogh Ákos/Napló

Babai János hozzáfűzte, a táborban kihelyezett elnökségi ülést is tartottak, melyen megszavazták az idei költségvetést. Közeljövőbeli terveik közt szerepel kisebbségiszakember-képzés a rendőrség és a szociális szolgálat bevonásával, rendőr–roma futballmérkőzés, valamint a roma gasztronómia hagyományos receptjeinek felkutatása és rögzítése egy könyv kiadása céljából.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában