a legszebb és legértékesebb tudomány

2020.08.06. 16:00

Cholnoky Jenőre, a földrajztudósra emlékeztek Balatonfüreden

Megismertette a világgal a legszebb és legértékesebb tudományt, a földrajzot Cholnoky Jenő, a szakterület tudósa, aki a 150 évvel ezelőtt született. A neves geográfus a Balaton kutatójaként vált híressé.

Kovács Erika

Takács Miklós idézte fel Cholnoky Jenő emlékét Balatonfüreden, a tudósról elnevezett emlékparkban Fotó: Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület

Így fogalmazott egyebek mellett Takács Miklós, balatonfüredi önkormányzati képviselő, Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület elnöke Balatonarácson, a Koloska-völgy bejáratánál, a Cholnoky Jenő tiszteletére kialakított emlékparkban, a közelmúltban.

Az ünnepséget a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportja szervezte, amely létrehozta a parkot is még 2008-ban Kutas Árpád, akkori alpolgármester kezdeményezésére. Az emlékhelyet Kaszián Ágota tájépítész tervezte. Azóta már ligetté nőttek a fák, cserjék, amelyben áll a tudós emlékműve, egy permi vörös homokkő oszlop. Ezt Takács Miklós képviselő ajándékozta a tudós tiszteletére a parknak. Perger Zoltánné csoportvezető köszöntője után Takács Miklós ünnepi beszédében egyebek mellett kiemelte Cholnoky sokoldalúságát, életcélját: elkötelezett volt abban, hogy minél több emberrel megismertesse a földrajzot, amit a tudós a legszebb, legértékesebb tudománynak nevezett. Közel ötven kötet, több száz cikk, több ezer előadás őrzi kivételes munkásságát. Balatonarácshoz és Balatonfüredhez ezer szállal kötődött a tudós, aki évtizedeken át, sok időt töltött el a család balatonarácsi nyaralójában, illetve a balatonfüredi fürdőtelepen, és sokat dolgozott egy füredi panzióban.

Takács Miklós idézte fel Cholnoky Jenő emlékét Balatonfüreden, a tudósról elnevezett emlékparkban Fotó: Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület

A tudós egyszerű szavakkal, mindenki számára érthetően írt kutatásairól, művei ma is nagyon keresettek. A világhírű Lóczy Lajos tanítványaként, munkatársaként és követőjeként a magyar tudomány egyik legszínesebb, legsokoldalúbb alakja lett.

Takács Miklós képviselő, egyesületi elnök Endrődi Sándor költő gondolataival utalt a Balatonra, a tó szépségére, aminek kutatására szentelte életét a tudós, és erről érthetően, olvasmányosan írt minden alkalommal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában