Nyugtatja az idegeket

2020.09.29. 07:00

Flashmobot tartott a várpalotai szenior örömtánccsoport

Az Alzheimer-világnap alkalmából gyűltek össze a Faller középiskola előtti téren.

Szabó Péter Dániel

Fotó: Szabó Péter Dániel

A kezdeményezéshez a várpalotai társaság is csatlakozott, akik a belvárosban, a Faller középiskola előtti téren táncoltak a demenciával élőkért.

A nyugat-európai országokban már 45 éve működő szenior örömtáncot kimondottan az idősebb korosztály számára dolgozták ki. A kíméletes sporttevékenység és „agytorna” a legújabb kutatások szerint eredményesen késlelteti a demencia és az Alz­heimer-kór kialakulását. A közösségi mozgásforma speciális koreográfiákkal növeli az idősek erőnlétét, mindemellett segít az emlékezet fejlesztésében, valamint a térlátás és a helyzetfelismerés növelésében is, mondta el kérdésünkre ­Iregi Márta, a csoport vezetője.

A várpalotai hölgyeket ­Feketéné Barabás Csilla, a Térségi Népjóléti ­Gondozási Központ ­intézményvezetője is köszöntötte. Elmondta, nagyon fontos felhívni a figyelmet az Alzheimer-kór létezésére. A többek között feledékenységgel és az érzelmi kontroll elvesztésével járó betegség ugyanis a szakértők előrejelzései alapján a jövőben egyre több embert fog érinteni.

Feketéné Barabás Csilla megjegyezte, az érintett családoknak nagyon nehéz ezzel együtt élni, ezért gondolkodnak egy úgynevezett helyi Alzheimer Café indításában.

A kezdeményezés ­reményeik szerint az érintetteknek így olyan környezetben ad lehetőséget a beszélgetésre, ahol szégyenkezés nélkül cserélhetnek tapasztalatot, és egyúttal egy megértő közösségben tölthetik idejüket.

– A családokban meg kell találni azokat a pontokat, ahol korrigálni lehet a demenciával élő családtagok romlott képességeit. Ehhez kitűnő segítséget nyújtanak például a szellemileg leépült családtagok gondozásáról szóló filmek, illetve könyvek is – vélekedik a várpalotai Szépkorúak Otthona intézményvezetője.

­Csehné Huszics Márta szerint az is nagyon fontos, hogy tudatosan készüljünk fel az időskorra. Ez azt jelenti, hogy már fiatalkortól kezdve mind mentálisan, mind fizikailag teljes és egészséges életet kell élni. A helyszínen megtudtuk, a szenior örömtánc jobb és bal agyféltekét összehangoló mozgása a dopamintermelést stimulálja, amelynek félelemoldó és euforikus hatást tulajdonítanak.

Várpalota központjában, a Faller középiskolánál táncoltak közösen a helyi csoport tagjai az Alzheimer-világnapon Fotó: Szabó Péter Dániel

A tánc nyugtatja az idegeket, ezáltal segíti a stresszhelyzetek könnyebb kezelését. A tüzesebb ritmusok alatt pedig hatékonyan dolgozik és erősödik a szív, valamint nő a tüdő kapacitása. Ezáltal csökken a szívbántalmak és a magas vérnyomás kialakulásának kockázata.

A jelenleg mintegy harmincfős létszámmal működő várpalotai csoport több tagjának is pozitív tapasztalatai vannak az új mozgásformával kapcsolatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában