Jótékony céllal szervezték a versenyt

2020.09.21. 20:01

Örömíjászattal segítettek a szentkirályszabadjai kisfiún, Nimródon

A szervezők az ösküi verseny nevezési díjaként befolyt összeget teljes egészében az ötéves Szakonyi Nimród rehabilitációjára ajánlották fel.

Molnár Sándor

A szentkirályszabadjai kisfiú oxigénhiánnyal született, majd több agyvérzést is kapott, emiatt nem tud ülni és járni. Folyamatos gyógykezelésekre és fejlesztésekre van szüksége, amelyeknek a költségeihez járultak hozzá adományaikkal az íjászverseny résztvevői.

Igazán remek idő fogadta szombaton délelőtt az Ösküi Íjászok Egyesülete által szervezett jótékonysági versenyre érkező harminc nevezőt. Az örömíjászatot több korcsoportban: minik, gyerekek, ifik, felnőttek és 50 év felettiek, azaz a tiszteletre méltók kategóriájában is meghirdették a szervezők.

A kis Nimród szüleivel és Boros József elnökkel ( a kép középen ) Öskün

Boros József az Ösküi Íjászok Egyesületének elnöke elmondta, hogy a családias, baráti légkörű versenynek a jótékonykodás mellett az volt még a célja, hogy az indulók jól érezzék magukat, kiszakadjanak a hétköznapok egyhangúságából. A nagy lelki nyugalmat igénylő íjászat közben pihenjenek és feltöltődjenek testileg, lelkileg. Ezt szolgálta az is, hogy a 15 céltáblát a falu több pontján helyezték el, és emiatt egy-egy sorozat lelövése után a versenyzők kellemes sétával jutottak el a következő kihívásig. A mintegy két kilométeres séta közben a hagyományos céltáblák mellett lőhettek bukó, vagy a szél által mozgatott függő célra is, valamint virágot, illetve őzet és medvét ábrázoló céltáblákra is. Mindenki a saját íjával és vesszőivel versenyzett a megmérettetésen, amely után a litéri, Mogyoróshegy Vadásztársaság felajánlásának köszönhetően vaddisznópörkölttel vendégelték meg a résztvevőket.

A jó hangulatú versenyre elhozták szülei a kis Nimródot is. Az anyuka, Viszló Edina elmondta, hogy régi barátság fűzi őket a szervező Boros Józsefékhez, akik nagyon a szívükön viselik Nimród sorsát és folyamatosan próbálnak segíteni, amiért nagyon hálásak nekik. Örömmel elújságolta azt is, hogy az interneten, a Csoda Csoportnak köszönhetően sikerült összegyűjteni hárommillió forintot, így megvan a pénz Nimród műtétjére, és a rehabilitáció költségeinek egy része is biztosított. Sajnos a vírushelyzet miatt a műtét május óta tolódik, de addig is megpróbálnak minél jobban felkészülni rá és folyamatosan végzik a fejlesztéseket a kis Nimróddal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában