összetett karrierút áll mögötte

2020.10.26. 11:00

Elismerést vehetett át példamutató munkájáért az ajkai oktató

Miniszteri elismerő oklevelet adományozott az Innovációs és Technológiai Minisztérium Csarmasz Jánosnak oktatóként, szakértőként, szakmai vizsgaelnökként, tanfelügyelőként végzett példamutató munkájáért.

Tisler Anna

Csarmasz Jánost munkatársai is köszöntötték

Forrás: Györkös József

A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikuma és Kollégiuma tanárát október 14-én köszöntötte az intézmény vezetése és a munkatársak.

A kitüntetett tanár pályafutását Szaniszló Edit igazgató ismertette. A méltatásból kiderült, Csarmasz János első diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte, majd 12 évig mérnökként dolgozott az egykori Videoton vállalat ajkai katonai üzemében, tolmácsolt számos szovjet delegációban, honosított orosz technológiai dokumentációkat, illetve szakfordítást végzett német és orosz nyelven.

Levelező tagozaton elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök-tanári szakát, majd a Bánki Donát Szakképző Iskolában tanított. A szombathelyi tanárképző főiskolán, majd a Veszprémi Egyetemen informatikusdiplomát szerzett. Pályázatok útján részt vett a svájci tanárképző projektben német nyelven, németországi szakmai képzésben, továbbá Írországban a dublini technológiai intézetben szakmai angol nyelvi képzéseken. Az Esterházy Károly Főiskolán szerezte meg a pedagógus szakvizsgát és a tan- ügyigazgatási szakképesítést.

Gyakran vizsgáztat, szakértőként tevékenykedik, rendszeresen felkérik érettségi elnöknek, szakképző iskolák szakmai ellenőrzésére kap tanfelügyelői megbízást.

Csarmasz Jánost munkatársai is köszöntötték
Fotó: Györkös József

Diákjait országos szakmai tanulmányi versenyekre készíti fel, ahol jó eredményeket érnek el. A városi és körzeti tekebajnokságon elnökként és edzőként vett részt, véradást szervez. Vállalt feladatot a katolikus egyházközségben, szülőfaluja, Káptalanfa közéletében, az ajkai biliárdbajnokság szervezésében, helytörténeti, családtörténeti ku­ta­tásokat végez.

Csarmasz János már nyugdíjasként vesz részt a következő generációk képzésében. Gépi forgácsolókat és CNC-forgácsolókat tanít, szakmai és informatikai jellegű gépészeti tantárgyakat. Vallja, ahhoz, hogy a diák tanulmányait követően jó szakemberként állja meg a helyét a munkaerőpiacon, fontos a jó családi háttér. Az iskola és a gyakorlati képzőhely a szakmai tudást adja, a neveltetést a családnak kell hozzátennie. A mai diákok nem jobbak és nem rosszabbak, mint a néhány évtizeddel ezelőttiek.

Fenyvesi Zoltán ország­gyűlési képviselő mint pedagóguskollégát köszöntötte Csarmasz Jánost, majd hozzátette, örül, hogy ismét az ajkai diákokat oktatja a szakmára, és volt motivációja, hogy a tanári pályán maradjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában