összeröppentek

2020.10.12. 16:00

Katonai helikopterpilóták találkoztak a Honvéd Üdülőben

Balatonakarattyán, az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központban szervezték meg az I. Helikopter Pilóták és Fedélzeti Technikusok Találkozóját a múlt hétvégén.

Balogh Ákos

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Hasonló összejöveteleket eddig Szolnokon rendeztek a helikopteresek, de sajnos az elmúlt évek során ezek a találkozók ellaposodtak, egyre kevesebben vettek részt rajtuk, ezért gondolták úgy a szervezők, Horváth Alajos és Brandt Gyula nyugállományú helikopterpilóták, hogy idén új helyszínre, a találkozó programjait egy kis balatoni kikapcsolódással összekötve a Honvéd Üdülőben szervezik meg.

Azt, hogy mennyire igazuk volt, a jelen formájában először megrendezett találkozó jól bizonyította, hiszen a koronavírus-vészhelyzet ellenére – így kevesebb aktív pilóta vehetett rajta részt – is közel kétszáz fő gyűlt össze az egykori szentkirályszabadjai, börgöndi és szolnoki helikopteres alakulatok állományából.

A célunk az volt, hogy főleg az idősebb korosztály, akik helikopteren repültek a honvédségnél, találkozzon, lássuk egymást, beszélgessünk, elevenítsük fel a régi történéseket, hiszen sajnos az idő múlik, sokan elmentek közülünk – fogalmazott a Napló érdeklődésére Horváth Alajos.

A találkozó másrészről arra is lehetőséget adott, hogy a jelenleg is aktív helikopterpilótáktól tájékozódhassanak a veteránok, hogyan is áll napjainkban a magyar katonai helikopteres képesség, hogyan sikerült továbbvinniük a ma pilótáinak azt a szakmai tudást és repülőtapasztalatot, melynek alapjait évtizedekkel ezelőtt ők teremtették meg Magyarországon.

Az összejövetelen erről első kézből Rolkó Zoltán ezredestől, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis parancsnokhelyettesétől értesülhettek a résztvevők, valamint megtekinthettek egy vadonatúj H145M helikoptert is, melyekből nemrég vásárolt húsz darabot a honvédség.

A találkozón részt vett Kilián Nándor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője is, aki a légierő teljes spektrumában tartott előadást a különböző légierős alakulatok jelenéről és jövőjéről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában