egészséges életmódra nevelnek

2020.10.08. 11:30

Megújultak a sportlétesítmények a füredi Református Általános Iskolában

Több mint 90 millió forintból újították fel Balatonfüreden a Református Általános Iskola tornatermét és kültéri sportpályáját, amit 200 diák a napi testnevelésórán használhat, a röplabda-utánpótlásnak pedig színvonalas helyszínt biztosít az edzésekhez, a felkészüléshez. Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő a szerdai átadáson aláhúzta a kormányzat sport iránti elkötelezettségét.

Kovács Erika

Fotós: Pesthy Márton

Rojtos Norbert, az iskola igazgatója kifejtette, büszkék az iskolájukban történt fejlesztésekre, az eszközbeszerzésekre, beruházásokra, amelyek megteremtették a korszerű és minőségi oktató-nevelő munka feltételeit. Mára a református általános iskola épülő, fejlődő és sikeres intézmény lett, amely méltán népszerű a városban, valamint a környező települések iskolái között. – Egyházi intézményként különösen nagy hangsúlyt helyezünk a diákok lelki nevelésére, a keresztény értékrendre, amelyre napjainkban minden korábbinál nagyobb szükség van. Mindemellett a testnevelést is nagyon fontosnak tekintjük – hangsúlyozta az iskola igazgatója.

Kontrát Károly azt mondta, a kormányzat álláspontja szerint a sport közösséget kovácsol, összetartó ereje van, sikerélményt ad. Balatonfüred nemcsak a kultúra és a bor, hanem a turisztika, illetve a sport városa is. Utóbbit jelzi, kitűnő csapatok működnek itt, mint például a kézilabda, a röplabda, a futball, és a város híres kitűnő vitorlázóiról, illetve olimpikonjairól is. Itt valamennyi oktatási intézmény új vagy felújított tornateremmel, csarnokkal rendelkezik. Öröm Füredre jönni, és minden esély megvan arra, hogy ez a töretlen fejlődés folytatódik. A város az országgyűlési képviselő választókerületének egyik legjobban fejlődő települése, kitűnő vezetéssel, tisztségviselőkkel, törekvéseiket továbbra is támogatja. – A gyermek a magyar nemzet jövője. Biztos vagyok abban, hogy egészséges, a sportot kedvelő hazafiakat nevelnek a református iskolában – hangsúlyozta Kontrát Károly képviselő.

Makó István, a beruházó Balatonfüred Város Sportjáért Közhasznú Alapítvány ügyvezetője egyebek mellett rámutatott, kiemelt kormányzati szándék a gyermekek, illetve az ifjúság egészséges életmódra nevelése, amelyhez alapvető a mozgás és a sport megszerettetése. Balatonfüred kiemelt figyelmet fordít az iskolai, a rekreációs és versenysportokra, az ehhez szükséges infrastruktúrára, valamint a bővítésére.

- A mozgás, a sport ügyességre, elszántságra és kitartásra készteti, neveli a gyerekeket, általa az ember fejlődik, felemelkedik. Minden közösség olyan lesz, amilyen a fiatalsága, ezért mindannyiunk érdeke, hogy egészséges, kiváló teljesítményre képes, közösségük iránt elkötelezett fiatal nemzedék nőjön fel – vélekedett.

Az ügyvezető elmondta, a májusban megkezdett beruházás több mint a 90 millió forintba került, a költségek mintegy hetven százalékát a Magyar Röplabda Szövetség biztosította a különböző vállalkozások társasági adóinak felajánlásával, a többit az önkormányzat finanszírozta. A felújítás mintegy 300 négyzetméteren valósult meg, a benti és a kültéri létesítményeket az intézmény több mint 200 tanulója használja majd a napi testnevelésórákon, illetve a röplabda-utánpótlásnak biztosíthat színvonalas felkészítési helyszínt.

Az ügyvezető külön szólt a leromlott állapotú udvari pálya megújításáról is, amit a Magyar Kézilabda Szövetség pályázati programján keresztül valósított meg a városi önkormányzat. A beruházásokkal modernizálták egyebek mellett a burkolatokat, az öltözőket, a vizesblokkokat, a tanári-edzői szobát, valamint a szertárt. Makó István méltatta a tervező és a kivitelező munkáját is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában