őszi haltelepítés

2020.10.02. 07:00

Több mint húszezer kilogramm ponty került a Balatonba Alsóörsön

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai a héten folytatják az őszi haltelepítéseket. Szeptember 30-án két helyszínen összesen 21 497 kilogramm háromnyaras pontyot telepítettek a Balatonba. Ezzel együtt idén már 129 335 kilót teljesítettek a 300 ezer kilogrammos éves pontytelepítési kötelezettségükből.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A halgazdálkodási társaság a kisebb autóit Balatonlellére és Siófokra küldte, míg a pótkocsis kamionjukkal a nagyobb mennyiségű halat Alsóörsön engedték a Balatonba. A Veszprémvidéki Horgászegyesület kikötőjében egy pótkocsis kamionról 10 103 kilogramm ponty került a Balatonba. Terveik szerint a héten még Balatonlellén, Balatonfüreden és Tihanyban várható háromnyaras pontytelepítés.

Háromnyaras ponty Fotó: Molnár Sándor/Napló

Nagy Gábor horgászati ágazatvezetőtől megtudtuk Alsóörsön, hogy szeptember 28-án kezdték meg a lehalászást a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. Irmapusztai telephelyén. A tógazdaságban ilyekor ősszel kezdődik a „betakarítás”, amikor lehalásszák az addig nevelt halakat, melyek nagy része aztán a Balatonba kerül.

10 tonna háromnyaras pontyot engedtek Alsóörsön a Balatonba Fotó: Molnár Sándor/Napló

– A fő telepített hal a ponty. Az éves telepítési kötelezettségünk 300 tonna, ebből már a tavaszi és nyári előtelepítések során valamivel több, mint 90 tonnát tudtunk telepíteni – nyilatkozta az ágazat vezető, aki hozzátette még, hogy a haltelepítéseket a Balaton keleti medencéjében kezdik általában, mert itt gyengébbek a fogási viszonyok, ezért így szeretnének segíteni az ősszel próbálkozó horgásztársakon. A cél az, hogy karácsonyig telepítsék az előírt mennyiséget, sőt szeretnék meghaladni azt. Emellett telepítenek majd hat tonnányi egynyaras süllőt is.

A haltelepítőket elkísérte a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségének (BHSZ) néhány képviselője is.

Szeretnének segíteni az ősszel próbálkozó horgásztársakon Fotó: Molnár Sándor/Napló

– A BHSZ alapvető feladata a horgászok érdekképviseletének ellátása. Ennek keretében most ősszel lehetőséget kaptunk arra, hogy az Irmapusztai telephelyen, ahol a lehalászás történt, megtekinthessük a lehalászás, a betárolás és a szállítás folyamatát. Ezáltal lehetőségünk volt arra is, hogy az elhozott halak mennyiségét is leellenőrizzük. Folyamatosan ott voltunk a mérlegelésnél, és elkísértük a halakat szállító kamiont a Veszprémvidéki Horgászegyesület alsóörsi kikötőjében, ahol a pontyokat a Balatonba engedték – nyilatkozta lapunknak a helyszínen Balogh Tibor, a BHSZ elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában