gerincsérülést szenvedett egy motoros

2020.10.11. 16:56

Sok baleset történt szombaton megyénkben

Csizmadiáné Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens és Hajas Tünde főhadnagy, a megyei katasztrófavédelem helyettes szóvivője tájékoztatta lapunkat a megyénkben történt balesetekről.

Kovács Erika

Forrás: pixabay/illusztráció

Szombaton, Pápán kocsisort előzött egy férfi motorjával, amikor a sorból váratlanul kihajtott egy nő, aki szintén előzni akarat, csak nem győződött meg arról, hogy más előzésben van-e már. Úgy tudjuk, a motorost, aki egyedül utazott, gerincsérüléssel szállították kórházba. A rendőrség teljes útlezárás mellett helyszínelt.

Dudaron, ahol Szápár felől Zirc felé autózott egy férfi, aki feltehetően elaludt, mert áttért a túloldalra, ahol az árokba, majd egy kapubejárónak ütközött. A sofőr könnyebben megsérült.

Berhidán előzni akart egy járművet egy férfi, de közben elé kanyarodott egy másik autó, ezért az előbbi elrántotta a kormányt, és behajtott egy buszmegállóba, ahol szerencsére senki nem volt. Az autós egy ház kerítését is átszakította, majd az udvarban ráhajtott egy gázcsonkra, ami megsérült. Információink szerint az autó sofőrjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, a gázszolgáltató munkatársai pedig helyreállították a meghibásodott eszközt. Ehhez a balesethez a pétfürdői és a veszprémi tűzoltókat riasztották.

Veszprémnél a 8-as számú főúton összesen négy, egymás mögött haladó autó ütközött össze. Ez akkor történt, amikor egy nő Litér felől autózva már nem tudott megállni egy lassító jármű mögött, és nekihajtott, amit aztán neki lökött az előtte lévőnek, ami szintén nekiment az előtte haladó autónak. A balesetben nem sérült meg senki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában