A múlt ismerete nélkül nincs se jelenünk, se jövőnk

2020.10.27. 07:00

Új várpalotai helytörténeti kiadvány jelent meg

Inota olvasókönyv címmel jelent meg a könyv a közelmúltban. A kötetet – amelyet egy kapcsolódó pályázat révén adott ki a Könyvtárpártoló Alapítvány – a napokban mutatták be az Inotai Faluházban.

Szabó Péter Dániel

Fotó: Szabó Péter Dániel

A kötet Inota történetét tárja az olvasók elé egészen az új kőkortól napjainkig. A kiadványt Budai László, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár vezetője szerkesztette.

– Nem saját magam írtam a kötetet, hanem a korábban a témával foglalkozók, így például Faller Jenő, Dani Lukács, Szíjj Rezső vagy éppen Csajági Dezső írásait szerkesztettem egy könyvbe. A 20. század közepétől pedig egy szöveggyűjteményen keresztül tekintjük át Inota történetét. Azért is döntöttem így, mert a pályázat – aminek segítségével ki tudtuk adni a kötetet – a Várpalota példaképei nevet viseli, s úgy gondoltam, hogy ezzel is emléket tudunk állítani azoknak, akik a múltban foglalkoztak Inota helytörténetével – fogalmazott lapunknak Budai László, aki a gazdag kép­anyagot tartalmazó kötetben összegyűjtötte az inotai kötődésű várpalotai kitüntetetteket is.

A faluház nagytermében tartott könyvbemutatón örömét fejezte Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere, hogy újabb helytörténeti kiadvánnyal gazdagodott a város.

– A múltunk ismerete nélkül nincsen se jelenünk, se jövőnk. Ez a könyv segít az inotaiaknak abban, hogy jobban megismerjék a múltuk szinte minden szegmensét. Bízom benne, hogy ezen tudás birtokában a jelent és a jövőt is könnyebben tudják megélni – mondta el a település polgármestere.

Petneházy Beatrix, a városrész önkormányzati képviselője szerint éppen azért hiánypótló a most megjelent kiadvány, mert átfogó, s teljes képet ad Inota történetéről.

– Nagyon sok izgalmas történetre bukkanhatnak, s fontos kérdésekre kaphatnak választ az olvasókönyvben. A római kori leletekről éppúgy olvashatnak, mint Mária Terézia koráról és a múlt század e történéseiről – emelte ki Petneházy Beatrix.

Üdvözölte az Inota olvasókönyv megjelenését ifjabb Csajági Dezső, a 2019-ben Várpalota díszpolgári címével kitüntetett református lelkész, Csajági Dezső fia is.

Budai László, a kötet szerkesztője mutatta be a könyvet Fotó: Szabó Péter Dániel

– Büszke vagyok arra, hogy már Inotának is van ilyen könyve. Azért is fontos ez számomra, mert én tizennyolc éves korom óta nem itt élek a faluban, csak néha látogatok vissza, ám mindig különleges érzés, egyfajta hazatérés számomra Inotára jönni – mondta el az összegyűlt érdeklődők előtt ifjabb Csajági Dezső.

Az Inota olvasókönyv 600 példányban jelent meg, a kötetből a bemutatón résztvevő minden vendég kapott egyet-egyet, de a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban is hozzá lehet jutni a szép kiadványhoz.

– Mivel egy pályázat keretében jelentettük meg a kötetet, boltokban nem kapható. Egy aláírás fejében a könyvtárban kaphatnak belőle az érdeklődők – jegyezte meg Budai László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában