Határtalan szeretet

2020.12.21. 07:00

Évet értékelt és köszönetet mondott a főegyházmegyei karitász

A katolikus egyház segélyszervezete, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász az érseki palotában mondott köszönetet a segítségért.

Juhász-Léhi István

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

– Különös alkalom ez számunkra, és nemcsak az összegzés miatt, hanem azért is, mert szeretnénk köszönetet mondani partnereinknek. Ez az alkalom jó lehetőséget nyújt, hogy arra a tevékenységre reflektáljunk, amelyet napról napra az egyházmegyei karitász és a hozzátartozó csoportok folytatnak – mondta Udvardy György veszprémi érsek, aki hangsúlyozta: az evangélium lényegi része az, hogy a szegényekkel törődjünk.

Az érsek kiemelte: az ember cselekszik, aki teszi a jót, akinek ötlete és bátorsága van. Mindig az ember cselekszik, akiben felébred az isteni irgalom, amikor rászorulóval találkozik.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, az általa képviselt szervezet idén novemberben indította el a Tárjátok ki a szíveteket! akcióját, amely karácsonyig tart.

– A cél az volt, hogy egy hónapon keresztül felhívjuk az emberek figyelmét különböző módon arra, hogy vannak a környezetünkben rászoruló emberek, családok, akikre jobban figyeljünk oda – fogalmazott. – Az elmúlt napokban sikerült ezer csomagot elvinnünk az ukrán határig, ami azóta átjutott a határ túloldalára. A csomagokat gyerekek készítették, és ugyanígy készültek az élelmiszercsomagok is, amiből tízezres nagyságrendben oszthattunk szét a támogatóinknak köszönhetően.

Szijártó László, a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatója a szervezet éves beszámolója kapcsán elmondta, hogy szokásaik szerint ilyenkor tíz családot szoktak megajándékozni, ám a vírushelyzet miatt most egy családot hívtak meg, és átadtak egy füstérzékelőt Oláh Veszprémi Tímeának és családjának. Az idei esztendőben a Veszprém Főegyházmegyei Karitász működését a vállalkozások összesen 15 millió forint értékben támogatták, melyből családokat, idős, beteg embereket segítettek meg tárgyi és pénzadománnyal, valamint kétkezi munkával.

Az ünnepi esemény keretein belül kötött együttműködési megállapodást a megyei karitász a Pápai Hús Kft.-vel: a húsipari cég jövőre több mint 7 millió forint értékben szalámiadománnyal segíti majd a munkájukat. Mint megtudtuk, a kontraktus létrejöttében Kovács Zoltán országgyűlési képviselő volt a felek segítségére.

A rendezvény végén a karitász vezetői köszönetet mondtak támogatóiknak, így mások mellett Kovács Zoltánnak és Polgárdy Imrének, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában