régóta dédelgetett álom

2020.12.18. 20:00

Minden idők legnagyobb értékű beruházása kezdődik Felsőörsön

Több mint egymilliárd forint kormányzati támogatásból új tanteremmel és tornateremmel bővülhet a veszprémi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola felsőörsi tagiskolája, az alsó tagozatosoknak helyet adó Malomvölgy Általános Iskola, erről beszéltek az illetékesek pénteken.

Kovács Erika
Minden idők legnagyobb értékű beruházása kezdődik Felsőörsön

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Kontrát Károly országgyűlési képviselő kiemelte a kormányzat, a tankerület és a helyi önkormányzat együttműködését, amellyel megvalósulhat a beruházás, amit kezdettől fogva örömmel támogatott. Úgy vélte, az itteni oktatási, nevelési intézmények dinamikus bővülését látva, ötven év múlva akár gimnázium is épülhet Felsőörsön, amit gyönyörű, gondozott településnek nevezett, ahol jellemző a békesség, a szeretet és az összefogás.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

- Ezek az értékek viszik tovább a településeket, állította, hozzátéve, a teljes iskolai beruházás kormányzati támogatást élvez, ami a magyar emberek adóforintjából áll. A képviselő külön kitért a járványhelyzetre, amely mindenkitől kiemelt figyelmet igényel karácsonykor is, és alapvető szerepe van az előírások betartásának. Szauer István tankerületi igazgató, aki korábban a Hriszto Botev iskola igazgatója volt, sikertörténetnek nevezte a természeti környezetben lévő felsőörsi tagintézmény létrehozását, amely kezdetben alacsony létszámú osztályokkal működött, ma pedig bővítésre van szükség.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

- Nagy örömben telik a felsőörsieknek a közelgő ünnep, mert egy régóta dédelgetett álom válhat valóra az egymilliárdot meghaladó kormányzati támogatással, fogalmazott Szabó Balázs, Felsőörs polgármestere, aki köszönettel szólt Orbán Viktor miniszterelnök, a kormányzat, Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője és Szauer István tankerületi igazgató segítségéről a támogatás elnyerésében.

A polgármester kiemelte, a faluban a lakosság száma folyamatosan nő, zömében fiatalok, illetve kisgyermekes családok élnek Felsőörsön. Emiatt is nagy igény van a bölcsőde építés, és az óvoda bővítése után az iskola bővítésére is. Az új tornatermet egész Felsőörs használhatja majd, és ott különféle rendezvényeket is szerveznek.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Kovácsné Bognár Gabriella, a 77 alsó tagozatos tanulóval, valamint nyolc pedagógussal működő tagintézmény vezetője és Abuczkiné Kiss Ágnes tanítónő elmondták, régóta várják a beruházást, mert egy kis méretű tornaszoba található náluk, és nagy szükség van újabb tanteremre is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában