Karácsonyi szentbeszédében az érsek a várakozásról elmélkedett

2020.12.28. 07:00

Udvardy György veszprémi érsek: „Az ünnep a szeretetre tanít”

Szenteste karácsonyi vigília szentmisét mutatott be Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a veszprémi Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban.

Balla Emőke

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Nagy Lajos

Az éjféli mise helyett kora este bemutatott szentmise kezdetén a főpásztor köszöntötte a jelenlevők mellett a közvetítéseken keresztül bekapcsolódókat, külön kiemelve a betegeket, a magányosokat, az idén nem a szokott módon ünneplő családokat. Imáiról biztosította az egészségügyben dolgozókat, a nehéz időkben is helytálló orvosokat és ápolókat. Az öröm mellett sok-sok fájdalom is megjelenik, mondta, de kérte, hogy karácsony ünnepében mégis azt az isteni jóságot lássuk, ami minden korlátot szétfeszít, minden emberi gyengeséget begyógyít, újból és újból feltárja az ember előtt Istennek a világát.

Udvardy György érsek a szentmisén Fotó: Nagy Lajos

Szentbeszédében Udvardy György érsek a várakozásról elmélkedett, hiszen közel a beteljesedés, amelyre egész adventben várakoztunk. A szentírási szakaszok is arra vezetnek, hogy felismerjük azt, akire várakoztunk – mondta. Ezekben az írásokban benne van a személyes várakozás mellett az egész emberiség reménye, a választott nép meghívása, a hit Isten ígéretének beteljesülésében. Benne vannak a várakozásban kéréseink, aggodalmaink, de a bizalom is Isten jóságában, annak ellenére, hogy ebben az esztendőben nem várt nehézségek érintettek bennünket – mondta. Ezek a nehézségek átalakítják kapcsolatainkat, szokásainkat, ünnepre való készületünket, viszont nem a félelem, a korlátok, nem a veszteség, hanem az Isten jóságában való bizonyosság hoz az ünnep kapujához és jóságával átalakít bennünket.

A szertartás asszisztenciája a járványveszély miatt szűkösebb volt, a főpásztorral Takáts István érseki helynök koncelebrált.

Másnap délelőtt az ünnepi érseki szentmisén Nagy Károly címzetes apát, kanonok, plébános koncelebrált Udvardy György érsekkel, aki szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az ünnep a szeretetre tanít: Isten öröktől fogva a javát akarja az embernek, az ő szeretett teremtményének. Jézus Krisztus születésében az örök isteni terv, akarat valósul meg, ebben tanít bennünket isteni módon szeretni. Karácsony a szeretet ünnepe, az isteni, konkrét, közvetlen cselekedetnek az ünnepe. Ilyenkor sokkal jobban értjük Atyánkat, jobban szeretjük őt. Gyermeki módon szeretjük az Istent, és szeretjük egymást, mint egymásnak a testvérei. A karácsony ezzel ajándékoz meg bennünket – mondta el a főpásztor az ünnepi szentmisében, melyen a bazilika Szent Mihály kórusa is közreműködött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában