Előtérben az idei fejlesztések

2021.01.25. 07:00

Az országgyűlési képviselővel tárgyaltak Sümeg vezetői a feladatokról

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő az önkormányzati képviselőtestület tagjaival tekintette át a város előtt álló idei évi fejlesztési feladatokat.

Tóth B. Zsuzsa

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Amint a képviselő elmondta, szeretné tudni, hogy mely fejlesztési beruházások lényegesek a város életében annak érdekében, hogy meg tudja tartani vonzerejét.

– Fontos, hogy Sümeg a turizmus tekintetében vezető szerepet tölthessen be és folytathassa a szépítő munkát. Azért jöttem, hogy megbeszéljük a terveket és lehetőleg a forrásokat is megtaláljuk azokhoz. Még tavaly a miniszterelnök felé referáltam a sümegi tervekről, a turisztikai ügynökség pedig megkereste a várkapitányt és a várat érintő következő fejlesztési tervekről már tárgyaltak. Amellett a településre vonatkozó fejlesztési elképzelések ugyancsak szép reményekkel kecsegtetnek, hiszen új uniós ciklus indul, abban további települési operatív programok valósulhatnak meg – mondta Fenyvesi Zoltán.

Az önkormányzati képviselőkkel tárgyalva megtudta, hogy az idei évi tervek között szerepel a várat és környezetét érintő fejlesztések mellett a 84-es számú főúttól keletre fekvő önkormányzati terület rendbe tétele, a vár és az alsó templom közötti tengelyen a járdák felújítása.

Előbbihez a város vezetése pályázati támogatást remél az utak állapota és csapadékvíz elvezetés megoldása érdekében. A Vadrózsa utca környéke régóta problémás terület, nincs megoldva ott a víz elvezetés, nincsenek aszfaltozva az utcák. A megoldás nem egyszerű, a lehetőségeket vizsgálják a szakemberek.

A képviselők jelezték, hogy a városba érkező turisták részéről is vannak visszajelzések, amelyek szerint várják a további fejlesztéseket.

Kiderült, hogy ebben az évben elkészül a körforgalom a benzinkút előtt, ahol gyakoriak a balesetek.

Fontos lenne a településen belül két kerékpárút létrehozása is, azok megvalósításához pályázatot adnának be. Az egyik a Mogyorósdombot köthetné össze a belvárossal a körforgalomig érve. A másik a korábban készült ipari út mellett épülhetne az ott kerékpárral munkába járók biztonsága érdekében. Az idei évben a Pannon parkban tavasszal készül egy kiszolgáló épület mosdókkal, büfével.

Befejeződik a Püspöki Palota felújítása, a tervek szerint májusban megnyitják az épületet a látogatók előtt. Az idei tervek között a malom épület hasznosítása szintén szerepel.

A képviselő-testület meghívására Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő megtekintette a sümegi fejlesztési terveket Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

– Az épület a Pannon park, a hamarosan épülő kézilabda munkacsarnok, a tanuszoda közelében van, praktikus lenne szabadidős célra hasznosítani. Az önkormányzat 25 millióért megvásárolta korábban az üresen álló, csúnya ingatlant. Valamit kezdenünk kell vele, de önerőből nem megoldható. A képviselők részéről vannak elképzelések, felmerült, hogy lebontassuk, ugyanakkor hasznosítani is lehetne. Az épület szerkezete nincs rossz állapotban, a körülötte levő csarnok épületeket könnyű lenne elbontani, hogy nagyobb területet nyerjünk. A három szintes, belül nyitott épületben lehetne például mászófal, konditerem, a területen strandröplabda pálya.

Ez év tavaszán a Ramassetter utcát újítjuk fel Belügyminisztériumi pályázati támogatással.

Az energetikai pályázatoknak is köszönhetően a város összes önkormányzati épülete lefedett ilyen szempontból, csak a régi óvoda Petőfi utcai épülete nem. Ott most az egyetem működik, a korszerűsítésre pályázunk. hogy megújuljon az elavult fűtés és a nyílászárókat kicserélhessük. A Kisfaludy ház tetőszerkezetét rendbe kellene tenni, műemlék épület lévén nagyobb összegből lehet csak felújítani. A tetőcsere minimum 30 milliót felemésztene, amellett az elektromos hálózat felújítása szintén sürgető. A belvárosban a Fő tér és Fő utca, a Kisfaludy tér, a Szent István tér a Ferences templom előtti területet ugyancsak rendbe kell tenni, a palota kerttel együtt, hogy nagyobb üres teret kapjunk a rendezvényekhez. Az onnan a középkori piac felé vezető utat aszfaltozni kellene.

A művelődési ház udvarát jobban lehetne hasznosítani egy új színpaddal és a területen a technikai feltételek megoldásával. Nagy és kellemes helyszín kültéri programokhoz, kis átalakítással több ezer vendég elfér ott. De központi helynek megmarad a Palota kert, amely kiváló például a Gesztenye fesztiválhoz, a Jakab napi eseményekhez – sorolta a tennivalókat a polgármester. A bejáráson részt vevők látogatást tettek a Zöld város 2. projekt április végére elkészülő helyszínén, a Kompanik utcában is, ahol parkolókat alakítanak ki, aszfaltoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában