járvány

2021.01.29. 16:00

Emberpróbáló küzdelem a vírussal

Ványa Magdolna harminc éve asztmás. Számtalan napot megélt már többé-kevésbé oxigénhiányos állapotban. De amit november végén és az azt követő közel egy hónapban megtapasztalt, azt elképzelni a legszörnyűbb rémálmaiban sem tudta.

G. Takács Mária

Az egyik novemberi hajnalon Magdi erős hidegrázásra ébredt. Hosszú évek óta kezelik asztmával, a koronavírus-járvány javában tombolt, azonnal hívta a háziorvosát. A táv- gyógyítási javaslat Coldrex, Algopyrin és ágynyugalom lett. Hat napot szenvedett, folyamatos, 38-39 Celsius-fok körüli lázzal. Egyre romló

közérzete, lehangoltsága, testi és lelki fáradtsága gyanúra adott okot. Különösen az, hogy szinte semmit nem tudott sem inni, sem enni.

– A legborzasztóbb az volt, hogy egyedül voltam otthon, a párom kamionos, külföldön fuvarozott – emlékszik vissza a tortúra kezdetére, amint a nappalijában beszélgetünk. Láthatóan újra átéli a nehéz időszakot. Néhány nap alatt úgy elfogyott az ereje, hogy végig sem tudta gondolni, mi történik vele. A gyerekei egyfolytában telefonáltak, csináltasson magántesztet, mert a tünetei erősen a vírusfertőzésre utalnak. Vera és Vanda rendszeresen érdeklődtek, Vanda egyik nap az internetről rendelt véroxigénmérővel érkezett. Vele voltak, amennyit lehetett, miközben a napok Magdi számára szinte egyetlen percnyi alvás nélkül teltek. Rettegett minden éjszakától, folyamatosan gyötörte a láz, a légszomj, így ment hat éjszakán és nappalon át. A kilátástalanság érzése kerítette hatalmába. Végre pénteken megérkezett a párja, mondja, ennyire még soha nem várta haza… Hét végén jöttek a lányai is. A szombati véroxigénmérés során az eredmény mélyrepülésbe kezdett, 85 százalék alá süllyedt, aminek normális értéke 92–97 százalék közötti. Folyamatosan fulladt, csak arra tudott figyelni. Ismét telefon a háziorvosnak, kiderült, megjött a pozitív teszteredménye.

– Menjetek be mielőbb a kórházba! – jött az utasítás. Gyors összepakolás, már alig tudott állni remegő lábain. – Na, innen nem megyek haza! Jó lenne, ha adna még erőt a Teremtő, hogy ezt túléljem! – fohászkodott magában, miközben zajlott a felvétel a veszprémi kórház koronavírusos betegeknek elkülönített osztályán. Azonnal oxigénmaszkot kapott. Végre egy normális lélegzetvétel után úgy érezte, újjászületett. Kezdődtek a vizsgálatok, vérvételes teszt, tüdőröntgen. A kétágyas szobában fiatal orvos lépett hozzá, védőöltözetben. Lassú Péter részletesen tájékoztatta Magdit az állapotáról, a várható kezelésekről. Az orvos, oldandó a helyzetet, a munkájáról, magánéletéről kezdte kérdezni, mire Magdiban enyhült a szorongás. Kiderült, mindketten hobbifestők. Magdi csodaként élte meg a párhuzamot, tudta, megvan az összhang. Később szó esett zenéről, kultúráról annak ellenére, hogy a kórházi személyzet leterheltsége a levegőben szikrázott.

Az ápolók rendszeresen felügyelték, a közelgő éjszakától rettegett, bár zúdultak a családtól, barátoktól a biztató üzenetek. Ismét egy álmatlan éjszaka, egész éjjel sírás, folyamatos fohász Istenhez.

Lassan múltak a percek a huszonnégy órás oxigénmaszk alatt. Öt napig egy pillanatra sem vehette le a maszkot, három nap után segítséggel sikerült fogat mosni, egy falatot enni, inni néhány kortyot. Ólomlábakon, tele félelemmel, bizonytalansággal vánszorogtak a percek. Az orvosa óriási dózisban C- és D-vitamint adott, mert kiderült, súlyosbodott az állapota, a tüdeje teljesen megfeketedett, mint orvosától megtudta, egyik napról a másikra bármi lehetséges.

– Itt a vég! Ezt gondoltam, miután rohanva hozták az infúziót, gyulladáscsökkentővel. Aztán eszembe jutott, hogy a húgom fia sebész Szegeden, ő is Covid-osztályon dolgozik. A húgom kiadta Marcinak, most Magdi az első! Megkértem Lassú doktort, vegye fel vele a kapcsolatot. Megtette, Marcival naponta beszéltek, így a családom is értesült az állapotomról. Angliából rendeltek immunerősítőt, szinte erőszakkal húztak vissza az életbe – örök hála nekik érte! És annak, akihez egyfolytában imádkoztam. Mert nélküle most nem ülnénk itt – mondja meggyőződéssel.

Pár nap alatt úgy elfogyott az ereje, hogy végig sem tudta gondolni, mi történik vele Illusztráció: Pixaba

Lassan jött a javulás. Öt nap után a fiatal ápoló hívta zuhanyozni Magdit. Nagy nehezen sikerült Magdinak a művelet, az ápoló folyamatosan biztatja – küzdened kell! – Erre anyuka jutott eszembe, sokadszor. Gyakran azzal intett minket „ha nem tudtok mást egymásnak adni, csak jó szót, biztatást, az is sokat segít”.

Mondja, itt a mindennél is többet tettek érte, és az iszonyatos terhelés ellenére jó szóból, emberségből is jutott bőven. Mérhetetlen odaadást tapasztalt az orvosok, ápolók és mindenki részéről, aki most a kórházban dolgozik. Talán ez is erőt adott, hogy napról napra, egyre több akarattal haladjon a lassú javulás felé. A próbálkozások hat nap után jöhettek, oxigénmaszk nélkül. Maszk le, rohanás a mosdóba, majd a maszkot gyorsan vissza… Maszk le, néhány falat, maszk vissza, néhány korty, maszk gyorsan vissza. Öt nap után végre lekerül a maszk, a tüdeje újra dolgozik. Tisztul. Önállóan lélegzik! Tizenegy nap után távozik a kórházból, a főorvos, Literáti-Nagy Botond szavai kísérik, miszerint nekik is nagy öröm, hogy olyan is van, akin segíteni tudtak. Magdinak végre van ereje hálát mondani. Mindazoknak, akik emberfeletti odaadással küzdöttek érte. Odaát, és itt, e földi létben.

Pár nap alatt úgy elfogyott az ereje, hogy végig sem tudta gondolni, mi történik vele

Illusztráció: Pixabay

 

facebook comments widget