március közepén lesz eredményhirdetés

2021.01.14. 16:00

Idén is népszerű az Év balatoni háza 2020 építészeti pályázat

Huszonhárom pályamű érkezett az Év balatoni háza 2020 építészeti díjpályázatra, közölte Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a bírálóbizottság titkára.

Kovács Erika

Az Év balatoni háza tavalyi díjazott pályaműveiből kiállítás nyílt a balatonfüredi vasútállomás várótermében. Az épület elnyerte tavaly a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíját

Forrás: szervezők

Hozzátette, a beadási határidő tavaly december 31-én lejárt, a bizottság megkezdte az előbírálatot. A pályázatok között 11 lakóépület, nyolc középület és négy üdülő/gazdasági épület található. A bírálat második körébe továbbjutó épületek helyszíni megtekintését január végére tervezik, akkor a bírálóbizottság tagjai körbeutazzák a Balatont, mert mindhárom érintett megyéből érkeztek színvonalas pályaművek. Az eredményhirdetés várhatóan március közepén lesz.

A tavalyi, díjazott pályaművekből kiállítás nyílt a balatonfüredi vasútállomás várótermében, melyet naponta meg lehet nézni, egészen február végéig. A kiállításnak helyet adó épület a 2019. évi pályázaton elnyerte a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíját.

Az Év balatoni háza tavalyi díjazott pályaműveiből kiállítás nyílt a balatonfüredi vasútállomás várótermében. Az épület elnyerte tavaly a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíját Fotó: szervezők

A témában korábban megírtuk, a pályázatot a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Szövetség írta ki. A szervezésre a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága anyagi és erkölcsi támogatásával van lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában