Megmentették Lompost

2021.01.23. 20:00

Micsoda motoros! – Dobai Attiláék egy vörös rókával vacsoráznak

Finom falatokkal várják hónapok óta a Lompos névre keresztelt vörös rókát Dobai Attiláék a teraszukon.

Kovács Erika

Forrás: Családi

Ritka, nagyon szép és igazi emberi gesztust lehet látni a vérbeli motoros, Dobai Attila közösségi oldalán, aki húsz éven át az amerikai legenda köré szervezett nemzetközi találkozót a vasak szerelmeseinek Alsóörsön.

A különleges élményükről elmondta, hogy tavaly év végén egyszer arra lettek figyelmesek, hogy bekapcsolt a mozgásérzékelő, és egy vörös rókát láttak meg a nyitott teraszon. Nem kergették el az állatot, hanem örültek neki, finom falatokkal kínálták, és lassan, napról közelebb kerültek hozzá, az állat pedig bizalommal jött hozzájuk. Aztán egy napon Lompos, azaz Lompi már külön tányérban kapta az ennivalót a teraszon, és Attila kezéből óvatosan, finoman vette el a sajtot. Esténként a négylábú békésen lakmározott Attiláék mellett, akik gyönyörködtek a szép állatban, és szívesen fogadták sötétedés után az erdei vendéget.

Dobai Attila és Lompos Fotó: Családi

Aztán egy napon hiába várták, nem érkezett meg a kis róka, a család pedig aggódott miatta. Jó néhány nap eltelt, amikor sántikálva, súlyos sérüléssel ismét előkerült Lompi. Nem hagyták magára a sérült állatot, hanem kérték az Állatmentő Sereg segítségét, mely Lompihoz hasonló állatok mentésével is foglalkozik. Egy időre ők vették magukhoz a rókát. Orvoshoz vitték az állatot, ahol megműtötték. Lompi a lábát elvesztette, de az élete szerencsére megmaradt, és a négylábú rehabilitációja is az állatmentőknél történt, akik nemrégiben egy ketrecben visszavitték Lompit a családhoz.

Lompi a rehabilitáción Fotó: Állatmentő Sereg

– Szabad vagy, vár az erdő! – ezzel engedte ki Attila a rókát, aki azóta is vacsoravendég náluk. Lompi szépen megtanult három lábon járni, futni, és a teraszon egy külön házat is kapott már, de egyelőre még az erdőben tölti az éjszakát. Az állatmentők szerint a rókák gyönyörűek, okosak, és úgy éreznek, akár a kutyák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában