nőknek segítenek

2021.01.27. 11:30

Rengeteg adományt sikerült gyűjteni Ajkán

A Te Számítasz Egyesület felhívására másodízben annyian jelentkeztek, hogy a kért és kapott adományokból 57 lány, asszony életét könnyíthetik meg hónapokon keresztül.

Tóth B. Zsuzsa

Forrás: pixabay

Az egyesületet vezető Földingné Osváth Gyöngyi elnök elmondta lapunknak, hogy tavaly szervezték az első gyűjtést, miután megtudták, hogy sok nehéz körülmények között élő lány, asszony küszködik alapvető higiéniai hiányosságokkal, nincs tisztálkodószerük, intimbetétük.

– Szembesültünk azzal, hogy igenis létezik higiéniai szegénység. Bebizonyosodott, hogy évente kétszer is szükség van a gyűjtésre. A tavalyi akció is eredményes volt, de az idei minden várakozásunkat felülmúlta. Ezúttal 57 ajkai vagy a város környékén élő hölgynek tudunk segíteni két-három hónapra elegendő mennyiségű tisztálkodószert tartalmazó csomaggal. Közel háromezer egészségügyi betét, 179 fogkefe, 171 szappan, 168 fog­krém, 143 tusfürdő és rengeteg test­ápoló, papír zsebkendő, kéz­krém, szájmaszk, sampon és még sok más gyűlt össze, amelyeket a múlt héten kiosztottunk a rászorulók között. Idén még egy gyűjtést szervezünk, és erre az évre több más tervünk is van, legfőbb célunk a szociális érzékenyítés erősítése. Ennek jegyében szeretnénk nyitni a szegények, a testi és a szellemi fogyatékosok felé, és a tervezett két nyári táborunk is erre épül majd. A pályázati támogatással nyert 250 ezer forintból kreatív foglalkozásokat szervezünk, de a terveink között főzős hétvégék, további adományközvetítések, ruha- és cipőbörzék is szerepelnek – mondta az egyesület elnöke.

– Szeretnénk megrendezni a tavaly elmaradt anyák és gyermekek napját, elkezdenénk egy mentorprogramot, és a középiskolákkal összefogva egy korrepetálóhálózatot hoznánk létre. A legfontosabb az lenne, hogy állandó helyet találjunk, ahol tárolhatjuk az adományokat, szervezhetjük a programokat – tette hozzá Földingné Osváth Gyöngyi, aki ezúton is köszöni az adományozók segítségét, önzetlenségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában