összefogás a bajban

2021.02.21. 07:00

Egy család versenyfutása az idővel: küzdelem egy kisfiúért

Apuka, sajnos leukémiás a kisfia! Hallotta az orvost, de úgy érezte, mindez valahonnan távolról jön, nem valóság, csak egy rossz álom, ami nem velük történik meg, és elsőre nem tudta felfogni a kegyetlen valóságot.

Kovács Erika

– Tulajdonképpen azóta sem, de onnantól mintha egy másik világban élnénk, egy pillanat alatt kettétört szép kis családunk élete, kórházban, meg szülői szálláson élünk, de ennek a lehetőségnek is nagyon örülünk. Minden percben küzdünk a kisfiunkért és reménykedünk – mondta Horváth László, aki végső elkeseredésében beszélt helyzetükről a nyilvánosságnak. A kisfiú csontvelő-átültetése után a fedél nélkül maradt család helyzetének megoldására ugyanis csak segítséggel, összefogással van esély.

– Nagyon boldogan éltünk Melindával, a feleségemmel és négy kisgyermekünkkel Várpalotán. Anyagi helyzetünk sosem volt rózsás, de amire szükség volt, előteremtettük, csak magunkra támaszkodhattunk, mindig is egyszerű, tisztességes és családcentrikus szülők voltunk – kezdte László.

A fiatalember elmondta, mivel saját lakást nem tudtak előteremteni, egy szép albérletben éltek, ő egy gyárban dolgozott, a párja pedig otthon volt a legkisebbel. Úgy fogalmazott, szépen éltek, a gyerekeknek erejükhöz képest mindent megadtak, aztán tavaly ősszel egy napon belázasodott négy és fél éves kisfiuk, Brájen. Azonnal orvoshoz vitték, ahol elsőre megfázást állapítottak meg, és a fiú lázcsillapítót kapott. Amíg az orvosságot szedte, elmúlt a láza, de utána visszatért ismét.

– Tavaly egy szeptemberi napon, késő este 11 körül az történt, hogy rázta a hideg a gyermeket, verte a víz, fájt a füle, miközben hófehér volt a teste. Nagyon megijedtünk, a kisfiút az egyik barátommal, autóval elvittük egy kórházba, a feleségem pedig otthon maradt a többiekkel. A kórházban még éjszaka megvizsgálták a fülét, de nem találtak semmi problémát vele – idézte az előzményeket az apa.

Könnyeivel küszködve folytatta, vért is vettek a gyermektől, majd miután kiderült a betegsége, az orvos közölte vele, hogy a kisfiúnak vérrákja van. László úgy fogalmazott, elsötétült előtte minden, úgy emlékszik, elájult akkor, nem tudta felfogni a szörnyű hírt, hiszen neki és feleségének a legnagyobb kincs az életben a család, a gyermekeik, és most az egyik kisfiút támadta meg a súlyos betegség. Brájent azonnal Budapestre egy gyermekklinikára szállították, az apa vele mehetett. László közben telefonon közölte feleségével a szörnyű hírt, aki otthon volt a néhány hetes kisbabával, meg a másik két gyermekkel, az asszony azonnal sokkot kapott a hír hallatán. Útközben a kisfiú kérdezgette az édesapját, hogy mi a baj, miért kell még éjszaka Budapestre mennie, mire az apa minden erejét összeszedve nyugtatni próbálta, hogy nem lesz semmi baj, minden jóra fordul, meglátja.

A kisfiúval most Horváth Lászlóné Melinda, az édesanyja van a kórházban, az apa a másik kettő kisgyermekkel a szülői szálláson lakik Fotó: családi

Aztán Budapesten két héten át újabb vizsgálatok következtek, így altatásban csontvelővizsgálat is történt, és sajnos az eredmények megerősítették, hogy a kisfiú valóban vérrákos, illetve leukémiás, és annak is az egyik súlyosabb változata támadta meg. Az apa első perctől kezdve gyermeke mellett maradhatott a klinikán, kapott egy ágyat a kisfiú mellett, ott aludt, és egész nap vele volt, fogta a kezét, biztatta, sokat beszélgetett vele. Másfél hónap telt el kezelésekkel, miközben a család másik fele otthon volt, és nem találkozhattak egymással, igaz, nem is lehetett, mert közben berobbant a koronavírus második hulláma. A kisfiú folyamatosan kérdezte az édesapját, hogy mi történik vele, miért van kórházban. Ő őszintén elmondta neki, hogy beteg, de azért van itt, hogy meggyógyuljon, és minden jóra fordul. Erre a gyermek megnyugodott, beletörődött, elfogadta a helyzetét.

Az apa és az egész család, hívő emberek lévén, imádkozott érte, és László úgy fogalmazott, Istenből, a hitükből merítenek ma is erőt, és a kisfiúnak a kórházban is gyakran olvas fel a Bibliából. A fiatalember számára azt is nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy látta a klinikán a többi beteg kisgyermeket, illetve a kezelések hatásait, amit nem tud szavakba önteni. Sajnos az elengedhetetlen kezelések Brájennél is mellékhatásokkal jártak, a fájdalmas részletekről az apa nem beszélt, de úgy mondta, a kisfia egy igazi hős! Nagyon büszke rá, és közben minden pillanatban úgy érzi, megszakad a szíve a gyermekéért, de tudja, ezt nem szabad kimutatnia, erősnek kell maradnia, ezt kell mutatni előtte a gyógyulás érdekében, amiben az egész család hisz.

– Ez kőkemény, szörnyű kihívás egy szülő számára, amit senkinek nem kívánok az életben, csak a hasonló helyzetbe került apák és anyák érezhetik át igazán – mondta továbbra is könnyeivel küszködve László. A beszélgetésünk alatt egyébként többször is hosszú csönd lett hirtelen, mert elcsuklott a hangja.

Aztán egy hónap múlva közölték a szülőkkel, a kisfiúnak csontvelő-átültetésre lesz szüksége. Azonnal a donorok felkutatásába kezdtek az orvosok, és megvizsgálták a családot.

Kiderült, a kisfiú nyolcéves kislánytestvére alkalmas erre, ő lehet a donor. A transzplantációra márciusban kerülhet sor. Az orvosok azt is elmondták, a műtét után néhány hét múlva csak úgy tudják kiengedni a kisfiút a kórházból, ha lesz steril szobája.

Az ember úgy gondolná, László már nem tudja fokozni azt a sok borzalmat és nehézséget, ami történt velük, de sajnos nem így történt. Ő a kisfiával van a kórházban az első perctől kezdve, így most nem tud dolgozni, nincs fizetése, fel kellett adni az albérletet. A felesége a két kisebb gyermekkel, a csecsemővel és a nyolcéves kislánnyal Budapestre költözött a klinikai baba-mama szállásra, ahol a 14 éves fiuk már nem fért el, így felváltva rokonoknál lakik. A kis szállásra néha, rövid időre, a kemoterápiák után a kisfiú is kimehet, így találkozhat kicsit a testvéreivel. Amint kis hőemelkedése van, azonnal vissza kell vinni a kórházba, ahol most is van. Karácsony másnapján is rosszul lett, akkor is indulni kellett vele vissza, nemrég az is megtörtént, hogy újra kellett éleszteni.

– Egyik pillanatról a másikra tört ketté, hullott szét a családunk élete, korábban szépen éltünk, de most kilátástalannak tűnik – mondta hangjában végtelen szomorúsággal László. Egyetlen választás maradt, életükre csak az adhatna megoldást, ha valahogyan hozzájuthatnának egy apró, másfél szobás – akár szociális – lakáshoz, és a fél szobát sterilre alakíthatnák ki a kisfiúnak, hogy haza tudják hozni a műtét után.

Az apa úgy fogalmazott, teljesen kétségbeestek, szégyelli mostani anyagi helyzetüket, a családi pótlékból élnek, de ősztől nem volt más megoldás, a szülőknek a súlyosan beteg kisfiú, illetve a többi gyermek mellett kellett maradniuk. Most nincs más lehetőségük, az emberek segítségében, az összefogásban bíznak, egyébként nem tudják hova vinni a kisfiút a transzplantáció után, és végül az egész család földönfutó lehet.

Így segíthet

Aki segíteni szeretne a családnak, megteheti az édesanya számláján keresztül. Horváth Lászlóné 11773487-00423157 OTP Bank

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában