Fókuszban a települések különlegességei és a természeti értékek

2021.02.09. 07:00

Nemesvámos és Márkó is nyert a hungarikumpályázaton

A 2020. évi hungarikumpályázat 180 millió forint keretet határozott meg hazai és külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton, amelyen egy- és négymillió forint közötti összeget lehetett elnyerni, megyénk több települése is sikeresen szerepelt.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A község önkormányzata közel hárommillió forintot nyert a Nemesvámosi értékeink generációkon át címmel beadott pályázatára.

Játszva tanulhatnak az óvodások, iskolások

Molnár Katalin művelődésszervező elmondta, hogy a hungarikumpályázat segítségével már tavaly elkészült az a Nemesvámos értékeit bemutató falinaptár, amelyet év végén minden helyi család megkapott. A kiadványban a község 16 értéke kapott helyet, és a naptári lapok hátoldalát kiszínezhető formában nyomtatták, hogy a gyerekek is játszhassanak vele. Emellett készül egy helytörténeti prospektus az Értékek Háza és Nemes Ízek Kemencés Udvaráról. Ezzel a kiadvánnyal az a céljuk, hogy népszerűsítsék a település helytörténeti gyűjteményét. Már zajlik a grafikai tervezése egy szlovák mintára készülő munkafüzetnek is, amelyben különböző helyi értékeket mutat majd be rajzos formában.

Molnár Katalin művelődésszervező a Nemesvámos értékeit bemutató falinaptárral az Értékek Házában Fotó: Molnár Sándor/Napló

Az óvodások és általános iskolások részére is készülő kiadványt úgy szerkesztik meg, hogy a segítségével mindkét korosztály felfedezhesse Nemesvámos értékeit, játékos formában. Helyet kapnak benne a környék természeti kincsei, az értéktárban szereplő, valamint hagyományos nemesvámosi értékek is.

Fellépőruhák is készülnek az elnyert forrásból

A Márkói Cserdülő Kulturális Egyesület Márkó értékei­nek megörökítésére és bemutatására jutott hozzá 3,5 millió forinthoz.

– Igaz, hogy az egyesület nevében pályáztunk, de globális projektként fogtuk fel a lehetőséget, és belefoglaltunk minden olyan aktivitást és tevékenységet, amiről tudtunk Márkó körül. A falu civil életének színesítése volt a célunk, amikor beadtuk a pályázatot, de arra nem számítottunk, hogy a vírushelyzet ennyire megnehezíti a dolgunkat – mondta el Madarász Péter, az egyesület elnöke.

Az elnyert forrásból – túl azon, hogy a Cserdülő néptáncosai részére fellépőruhákat készíttetnek – gálák, felkészítő táborok és csapatépítő aktív hétvégék szervezését tervezik. Ehhez hozzáadták még a településen hagyományos rendezvények támogatását is. Ilyen például a Christkindl vagy a márkói németek kitelepítéséről megemlékező rendezvények. Ezeket elsősorban dokumentálni szeretnék, videofelvételeket készíteni róluk, illetve segíteni a helyi értéktárba történő felvételüket.

Közösségi rendezvények a tavasz közepétől

Szeretnék megörökíteni a helyi színjátszók, a Márkói Kamara TehátRum tevékenységét is videofelvételek formájában, és az elkészült, vágott anyagokat levetíteni a településen. A vállalásokat 2021. augusztus 31-ig kell megvalósítani, amit nehezít a jelenlegi korlátozás. Ha ezt feloldják, az egyesület áprilistól megkezdi a tervezett közösségi programok lebonyolítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában