a leállás alatt sem tétlenkedtek

2021.02.25. 16:00

Tihanyi kilátások: legfontosabb az egészségi biztonság

A folyamatban lévő beruházások, az ezzel járó forgalomkorlátozások és az idegenforgalom összhangját, illetve koordinációját jelölte meg ez évi legfőbb feladatának Tósoki Imre, Tihany polgármestere, aki középpontba a helybeli emberek érdekeit és az egészségi biztonságot helyezte. Elismeréssel beszélt a falu összefogásáról a világjárvány tavalyi és idei kezelésében.

Kovács Erika

20210129 Tihany megkezdődött a volt apátsági magtár, a sokáig közösségi házként működő épület felújítása Tósoki Imre polgármester, Magyar Márton, Magyar Turisztikai Ügynökség igazgató, Kontrát Károly államtitkár Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

- Azonnal arra gondoltam tavaly tavasszal, hogy előbb-utóbb eléri Európát, illetve Magyarországot is a világjárvány, miután néhány óra alatt el lehet jutni a repülővel a világ egyik részéről a másikba – szögezte le Tósoki Imre.

Tihany polgármestere hozzátette, valóban így történt, és a koronavírus-járványhoz mérhető nehézségekkel még soha nem szembesült a világ. Ráadásul a Tihanyhoz hasonló, turizmusból élő településeket külön kedvezőtlenül érintette a helyzet.

A faluban első perctől kezdve kiemelten kezelték a járvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket, és nagyon figyeltek arra, hogy helyben is megfelelő döntéseket hozzanak. Ilyen volt például az, hogy az országban elsőként zárták le a parkolókat. A védekezésért, a járvány kezeléséért komoly összefogás szerveződött a helyi üdülőtulajdonosok, a civil szervezetek részéről, és önkéntesek is segítették az önkormányzat munkáját. Így például a 65 év felettieknek bevásároltak, hétvégén pedig az iskola konyháján főztek nekik, amit ki is vittek ezeknek az embereknek. Külön figyeltek a közterületek fertőtlenítésére, amit rendszeresen elvégeztek.

- Nagyon nehezen éltem meg polgármesterként ezt az időszakot. Aggódtam a faluért, a családomért, idős szüleimért, a kisunokámért. A frissen elfogadott költségvetést a járvány miatt módosítani kellett, így az intézményvezetőket takarékosságra kértem, a saját erőt igényelt beruházások nagy részét el kellett halasztani – sorolta a nehézségeket a polgármester.

Utalt rá, elmaradtak a nagy, tradicionális rendezvények, amelyek több tízezer embert vonzottak a félszigetre, ilyen volt a levendula- és a gardafesztivál, a szüreti napok.

Tósoki Imre elismeréssel beszélt arról az összefogásról is, ami a nyári újranyitáskor történt, amikor a vendéglátás és az idegenforgalom illetékesei azonnal ismét az önkormányzat mellé álltak, és segítettek az egészségi biztonság érdekében. Szlogenjük lett: „Tihany vár, de vigyázz rá!”, így fogadták az embereket, ezt kérték tőlük. Tavaly ősszel aztán kezdődött a második hullám, és azt tették, mint tavasszal.

- Már nagyon várjuk, hogy visszatérhessünk a normális életünkhöz, hiszen tavaly októbertől szigorú intézkedések között kell élni a biztonság érdekében. A könnyítésekhez viszont alapvető a lakosság áltoltottsága – vélekedett Tósoki Imre.

Tihanyban a pandémiás időszak, a leállás alatt sem tétlenkedtek, belekezdtek számos központi finanszírozású fejlesztésbe, amiket régóta terveztek. Ezekről az önkormányzat honlapján és közösségi oldalán is részletesen tájékoztatnak. Így például nyilvános mosdót és információs pontot építenek a Visszhang-dombon, amit tavaly ősszel kezdtek meg, és várhatóan májusban átadják. Januárban több nagy beruházás is megkezdődött, amelyek közlekedési korlátozásokkal is járnak. Így a Mádl Ferenc téren eredeti formájában helyreállítják az apátsági magtár műemlék épületét, ahol turisztikai fogadóépület lesz. Felújítják a tér és az apátság közötti lépcsőt, de az apátságot gyalog továbbra is meg lehet közelíteni a Borsos Miklós téren, illetve a Pisky sétányon keresztül. A Csokonai és a Kossuth utcában korszerűsítik a vizes infrastruktúrát.

Tósoki Imre mint polgármester is példát mutat az egészségi biztonság érdekében, így családjával együtt nem látogatnak nagy eseményeket, nincsenek náluk nagy létszámú családi összejövetelek. Kiemelten figyel az egészségére, így sokat sétál a feleségével, és él régi passziójának, a lovaglásnak is. Úgy mondta, másik szenvedélyét, a síelést teljesen „elengedte” erre a szezonra.

Idén legfőbb céljának nevezte, hogy az egészségi biztonság mentén megfelelő összhangot teremtsen a feladatok között, különös tekintettel arra, hogy a jó idővel várhatóan rengeteg vendég érkezik ismét hozzájuk. Tőlük továbbra is elvárják, hogy kezeljék kiemelten az egészségi biztonságot, vigyázzanak az itt élőkre, a falu tisztaságára. Mindemellett megszorításokra is szükség lesz a költségvetésben, mert idén is komoly bevételkiesésre számítanak.

Borítóképünkön Tósoki Imre polgármester az egykori apátsági magtár turisztikai fogadóépületté alakításának alapkőletételén

Kapcsolódó írásaink:

https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/felujitasok-tihanyban-megorzik-a-hagyomanyokat-4421878/

https://www.veol.hu/kozelet/helyi-kozelet/megkezdodik-az-egykori-magtar-atepitese-tihanyban-4368757/

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában