fiatalok

2021.03.23. 07:00

Először tartott online közgyűlést a Veszprémi Akadémiai Bizottság

A tavalyi tisztújítás után először köszönthette az éves közgyűlés résztvevőit Padisák Judit, a Veszprémi Akadémiai Bizottság (VeAB) új elnöke. Más szempontból is új a szituáció; online térben először tartott ilyen rendezvényt a VeAB.

Őrsi Ágnes

Padisák Judit, a VeAB új elnöke

Fotó: YouTube

A VeAB elnökének személyes hangú köszöntőjéből megtudtuk, hogy Padisák Judit az ELTE TTK azon évfolyamához tartozott, melynek tagjai negyedéves korukban, hallgatói kérésre először tanulhattak immunológiát (meg etológiát és talajtant az elméleti kémia helyett). Hova is fejlődött azóta a világ? Az összehasonlítás olyan, mintha a korabeli szobányi számítógépeket hasonlítanánk a mobiltelefonhoz – csak éppen itt fordított az arány. Maga a VeAB munkájában napirenden tartja a kérdést, az elmúlt évben is több előadás foglalkozott az aktuális immunológiai probléma, a járványveszély okainak, jellemzőinek, terjedésének kutatásával, az eredmények ismertetésével.

Padisák Judit, a VeAB új elnöke
Fotó: YouTube

Freund Tamás neurobiológus, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke videóüzenetet küldött a jeles alkalomra. Mint mondta, elnökjelölti programjában is szerepelt az MTA küldetésének legfontosabb eleme: közelebb kerülni a társadalom valamennyi rétegéhez, s ehhez meghatározó a területi akadémiák hozzájárulása. Elengedhetetlen feladat a kutatói közösség és a tudományra nyitott érdeklődők közötti szorosabb kapcsolat megteremtése. Mint mondta, a tudományra kevésbé fogékony rétegek felé is kommunikációs csatornákat kell nyitni, mert így csökkenthető a közösségi médiából ömlő áltudományos elméletek, álhírek, összeesküvés-elméletek térhódítása.

Négy év múlva alapításának kétszázadik évét ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia, amelyről elmondható: töretlen iránta a társadalmi bizalom. A meghatározott célhoz jó kiindulási pont a tudósok megbecsültsége. Össztársadalmi érdek, hogy a tudóstársadalom üzenetei, a hiteles, tudományos információk minél szélesebb kört érjenek el. A pandémia soha nem tapasztalt együttműködést teremtett a döntéshozók és a tudomány képviselői között, ugyanakkor a társadalom minden rétege bizalommal, hiteles, politikamentes információra éhesen fordul az akadémia által képviselt tudósközösség felé. Ki kell használni az ihletett időszakot! Különösen fontos, hogy meg tudják hódítani az újdonságokra nyitott, a legújabb kommunikációs technikákat használó, s éppen ezért az ellenőrizetlen információáradatnak különösen kitett fiatalokat. Erre például alkalmas lehet a Freund Tamás által meghirdetett MTA Alumni Program, amelynek keretében az akadémia a kutatóvá érett volt diákok segítségével vinné közelebb a középiskolás fiatalokhoz a tudományos gondolkodás értékeit, élményeit.

Freund Tamás, az MTA elnöke az online térben tartott közgyűlésen
Fotó: YouTube

Felhívására 1300 akadémikus, MTA köztestületi tag jelentkezett előadónak, az iskolákat a napokban keresi meg az akadémia. A tudóscsapatnak maga az elnök is tagja lesz, mint mondta, szívesen tartana előadást, beszélgetne a fiatalokkal volt iskolájában a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban.

Az elnöki köszöntőt követően a közgyűlés tagjai, vendégei megismerkedhettek a beszámolóval, amely az előző elnök, Pósfai Mihály által kialakított rendszerbe foglalva ismertette a statisztikát, a változásokat, az új eredményeket, a továbbvihető kezdeményezéseket. Ezután lépett a mikrofonhoz a MTA főtitkárhelyettese, Erdei Anna, aki az új koronavírussal (SARS-CoV-2) kapcsolatos legújabb felfedezésekről beszélt.

A levezető alelnök, Boda Dezső mondandójából az is kiderült, a VeAB-hírek hozzáférhetők nemcsak a saját honlapon, de a közösségi média felületein is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában