Éltető értékek nyomában

2021.03.09. 11:30

Megyei sikerek a tavalyi hungarikumpályázaton

Pécsely több mint 2,5 millió forintot, Paloznak 1,2 millió forintnál is többet nyert el a tavalyi hungarikumpályázaton, amivel a települések polgármesterei szerint sokat tehetnek hagyományaik megőrzéséért, a múlt értékeinek felkutatásáért.

Kovács Erika

Burgyánné Czibik Éva és Balogh Ernőné a Pécsely gazdagsága című könyvekkel

Fotó: Önkormányzat

Örömmel beszélt a támogatásról Burgyánné Czibik Éva, Pécsely polgármestere. A több mint 2,5 millió forintot a Pécsely gazdagsága – Éltető értékeink nyomában című programjukra fordítják. Könyvbe foglalták Pécsely értékeit, emlékeit, amiből a falubeli családoknak, az oda kötődő embereknek ajándékoznak egy példányt.

– Rendkívül fontos számomra, hogy minél többen megismerhessék a falu múltját az összegyűjtött értékeken keresztül. Az értéktár-bizottság tagjai mellett sokan vettek részt a gyűjtésben, amiért nagyon hálás vagyok– fogalmazott Pécsely elöljárója.

Czeglédy Ákos nagyon büszke a település értékeire, köztük a Paloznaki Hímzőkörre
Fotó: Kovács Erika/Napló

A könyveket Balogh Ernőnével, a települési értéktárbizottság elnökével vette át nemrég. A faluban azt tervezik, hogy könyvbemutatót szerveznek, amint a járványhelyzet lehetővé teszi.

– Sikeres rendezvényt tartottunk a Nemzeti Művelődési Intézettel a hungarikumokról és az értéktárprogramról, még 2014-ben. Ennek hatására alakult meg Paloznakon az értéktárbizottság Verrasztóné L. Anna kezdeményezésére – utalt az előzményekre Czeglédy Ákos, Paloznak polgármestere. Azóta több mint harminc paloznaki értéket gyűjtöttek össze és dokumentáltak, elsőként a Paloznaki Hímzőkör alkotásait, de bekerültek értékeik közé a településre jellemző növények, a szőlő, a levendula, a mandula, az épített örökség, a népi építészeti emlékek is. Nem maradt ki a faluban évtizedekig tanító Szendi György tanító életútja sem.

Burgyánné Czibik Éva és Balogh Ernőné a Pécsely gazdagsága című könyvekkel
Fotó: Önkormányzat

Tavaly pályáztak ezeknek az értékeknek a bemutatására kiadványban és rendezvényen, amelyekre több mint 1,2 millió forintot nyertek. A járvány miatt csúszik a munka, a rendezvényt is később szervezik majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában