Műanyag célpontok fokozzák az élményt

2021.03.05. 11:00

Vadállatokra lőnek az alsóörsi íjászok

Tigris, farkas, vaddisznó, őz és bagoly szállta meg a futballpályát. No, nem kell megijedni, csupán az alsóörsi íjászok gyakoroltak. A Magyar falu program keretében 28, háromdimenziós állatot vásárolt a szakosztály kétmillió forint értékben.

Szendi Péter

Molnár Ferenc (a kép bal oldalán) örömét fejezte ki, hogy a Magyar falu program keretében az íjász szakosztály kétmillió forintot nyert, melyből huszonnyolc állatot vásároltak Fotó: Szendi Péter/Napló

Ottjártunkkor éppen gyakoroltak az íjászok. Eleinte nekik is furcsa volt, hogy nem a jól megszokott kör alakú céltáblára kellett lőniük.

Molnár Ferenc szakosztályvezető elmondta, hogy a koronavírus-járvány az íjászok életét is jelentősen befolyásolta, hiszen jó néhány verseny elmaradt az elmúlt egy évben. Az állatok egy speciális műanyagból vannak kiöntve, nagy népszerűségnek örvendenek az íjászok körében.

A tervek szerint március 28-án az íjászpályán egy versenyt szerveznek, ahol az íjászok a huszonnyolc állatra lőhetnek. Az állatokra három zóna lesz ráfestve, sebzési, találati és halálos. Ezek alapján pontozzák majd a találatokat. Molnár Ferenc reméli, hogy az egészségügyi szabályokat betartva megrendezhetik majd ezt a sporteseményt.

Molnár Ferenc (a kép bal oldalán) örömét fejezte ki, hogy a Magyar falu program keretében az íjász szakosztály kétmillió forintot nyert, melyből huszonnyolc állatot vásároltak Fotó: Szendi Péter/Napló

Az Alsóörsi Sportegyesület huszonöt évvel ezelőtt alakult, a szakosztályvezető reményét fejezte ki, hogy ősszel ezt méltóképpen megünnepelhetik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában