Összesen 143 végzős diák intett búcsút idén a várpalotai szalagavatón

Összesen 143 végzős diák int búcsút idén a várpalotai PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumnak – hangzott el a tanintézmény szalagavató ünnepségén, amelyet a koronavírus-járvány miatt idén rendhagyó módon, online formában tartottak meg.

Szabó Péter Dániel

Hajdu István igazgató a várpalotai tanintézmény egy korábbi szalagavató ünnepségén

Fotó: Szabó Péter Dániel

– Köszöntöm a 88 szakképző iskolai és 30 technikumi diákot, aki a középfokú oktatásban első végzettségét szerzi. Köszöntöm azt a 11 technikust, aki iskolánkban tavaly érettségizett, és most szakmai vizsgájára készül. Emellett 14 olyan diák is van köztetek, aki szakmával már rendelkezik, és most már az érettségijére készül. Nem így képzeltük a szalagavató ünnepséget. Amikor az évet terveztük kollégáimmal, az iskola hagyományainak megfelelően egy kora februári péntek délutánra tettük a szalagavató időpontját. Aztán az idei évben is beütött a legrosszabb: az osztálytársaktól, az iskola ismerős falaitól távol, a vizsgákra segítő felkészülést nyújtó szaktanárok és az utolsó év rejtelmeiben biztos kézzel eligazító osztályfőnökök megnyugtató jelenléte nélkül kellett nekivágni a vizsgák előtti legfontosabb szakasznak – mondta el köszöntőjében Hajdu István.

A várpalotai középiskola igazgatója kiemelte, a fallerosoknak különösen fontos a szalagavató, hiszen névadójuk, Faller Jenő bányamérnök 126 évvel ezelőtt Selmecbányán látta meg a napvilágot, végezte iskoláit. A szalagavató ceremónia pedig éppen Selmecbányán született, mint megannyi más, diákélettel kapcsolatos szokás.

Hajdu István igazgató a várpalotai tanintézmény egy korábbi szalagavató ünnepségén
Fotó: Szabó Péter Dániel

– Épp ezért halasztottuk és újratervezgettük a szalagavatót, kerestük, hogy mikor lehetne legalább osztálykeretek között, legalább kis csoportban, távolságot tartva, maszkban, kesztyűben megtartani.

Azért, hogy legalább a szalag­avató öröme, a szalag viselésének büszkesége ne vesszen el. Sajnos azonban a szalag idén nem egy ünnepségen kerül a zakó vagy a kiskosztüm hajtókájára, hanem valahol épp egy postai borítékban, egy köszöntőlap társaságában tart a végzősök postaládái felé. Meggyőződésem, hogy minden olyan szalag, amely a 2021-es évben kerül a végzős diákokhoz, jelképezni fogja a küzdeni tudást, kitartást és az önállóságot is, amire szüksége volt a tanulóknak ahhoz, hogy eljussanak a vizsgáik küszöbére – tette hozzá Hajdu István, az intézmény igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában