iskola

2021.04.16. 06:50

Péntek éjfélig lehet beíratni az elsősöket

Péntek éjfélig van lehetőség az első osztályos gyerekek beiratkozására a következő tanévre. A tudnivalókról Horváth Szilárdot, a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola intézményvezetőjét kérdeztük.

Juhász-Léhi István

Forrás: Shutterstock

– Az általános iskolai beiratkozás a gyakorlatban kétféle módon történhet meg. Az egyik módszer az online beiratkozás, amely a járványhelyzet miatt inkább támogatott és kért beiratkozási forma. Ez múlt szombaton kezdődött, és április 16-án, pénteken éjfélig van lehetőség az E-kréta felületen a beiratkozásra – mondta Horváth Szilárd.

– Fontos megjegyezni azt is, hogy azokat a dokumentumokat, amelyeket a beiratkozáshoz be kell mutatni, elég a következő tanév első tanítási napján behozni az iskolába. Természetesen a szükséges iratokat csatolni kell online is, de hangsúlyozom, hogy eredetiben, nyomtatott verzióban elég lesz az első tanítási napon bemutatni – mondta Horváth Szilárd.

A másik beiratkozási forma a klasszikus, személyes. Ennek az időpontja április 15–16., ekkor 8-tól 19 óráig várják a szülőket Magyarország általános iskoláiban.

– A járványhelyzet miatt a személyes beiratkozás szándékát jelezni kell az iskola felé. Egyeztetés után kapnak időpontot a szülők. A Deák Ferenc Általános Iskolában ezt úgy oldottuk meg, hogy az erre szánt két napot 20 perces időközökre osztottuk. A személyes beiratkozás nálunk az aulában lesz, a bejárat közelében. Azok a beiratkozók, akik körzetes utcában laknak, automatikusan felvételt nyernek a beiratkozás pillanatában. Az úgynevezett nem körzetesekről április 23-ig dönt az iskola, és addig értesíti is a szülőket az intézmény – jegyezte meg az intézményvezető.

Személyesen ma 19 óráig kereshetik fel a szülők az intézményt
Fotó: Penovác Károly/Napló

A Deák-iskolában Horváth Szilárd számításai szerint mintegy 60-70 elsős lehet a következő tanévben, ami három osztályt jelent majd. Nagy különbség a tavalyi esztendővel szemben az, hogy idén a koronavírus-járvány miatt nem tudtak az iskolák beiskolázási programokat szervezni. A pedagógusok nem találkoztak sem a szülőkkel, sem a gyerekekkel, és nem tudtak olyan rendezvényeket szervezni, ahol bemutatkozhatott volna az adott iskola.

– Ez is az online térbe került, de ez nem pótolja a személyes találkozást – tette hozzá Horváth Szilárd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában