Közvetlensége, nyitottsága mély nyomot hagyott

2021.05.29. 15:30

Mádl Ferenc néhai államfőre emlékezünk

Tíz évvel ezelőtt, május 29-én halt meg Mádl Ferenc Széchenyi-díjas jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki 2000 és 2005 között a Magyar Köztársaság elnöke volt.

Balla Emőke

Tanévnyitó 2001-ben a veszprémi Pannon Egyetemen a köztársasági elnök részvételével

Forrás: Archív

A néhai államfő 1931. január 29-én született Bándon. Bánd és Szentkirályszabadja elemi iskolája után 1943 és 1951 között a Veszprémi Pia­rista Gimnáziumban tanult. 1951-ben vették fel a Pécsi Tudományegyetemre, majd 1953-ban átkerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben szerzett jogi diplomát. 1990-től három évig az Antall-kormány tárca nélküli minisztere volt, majd művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. 1999-ben Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett tudományos munkásságáért. Fő kutatási területei a nemzetközi gazdasági jog, az Európa-jog és a nemzetközi összehasonlító magánjog. 2000 és 2005 között hazánk köztársasági elnöki tisztségét töltötte be.

Köztársasági elnökként is többször járt megyénkben. 2001. szeptember 11-én a Pannon Egyetem tanévnyitó ünnepségén mondott beszédet, lelkesítő szavakkal buzdította az elsőéveseket. Hangsúlyozta, hogy a diákok életük talán leginkább meghatározó korszakát töltik itt, és aki megismeri a várost, a varázslatos bakonyi tájat, örökre szívébe zárja azt, s veszprémi marad. Szoros programja ellenére az ünnepség előtt szakított időt arra, hogy az egyetemi vezetők, akadémikusok mellett szót váltson a hallgatók képviselőivel is. Közvetlensége, nyitottsága mély nyomot hagyott a jelenlévőkben.

Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt államfő
Fotó: Archív

Emlékét az országban és szűkebb pátriájában is őrzik. Összehasonlító jogi munkásságának emléket állítva viseli nevét a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet. Emlékére 2012. október 5-én szobrot avattak a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. díszudvarában. Mádl Ferenc 1998 és 2000 között volt a Herendi Porcelánmanufaktúra igazga­tóságának elnöke. Jelentős érdeme volt abban, hogy a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. privatizációjakor, 1992-ben a vállalat a munkavállalói résztulajdonosi program keretében a dolgozók 75 százalékos tulajdonába került. Köztársasági elnöki hivatalba lépése után sem feledkezett el Herendről, többször személyes jelenlétével erősítette a herendi eseményeket, a fővédnöki tisztet betöltve. A szo- boravató ünnepségen köszöntőbeszédet mondott Áder János köztársasági elnök és Gaál Zoltán, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatóságának elnöke, közreműködött Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész. Mellszobrát felesége, Mádl Dalma és Simon Attila, a Herendi Porcelán­manufaktúra Zrt. vezérigazgatója leplezte le. A műalkotást Tamás Ákos, a Herendi Porcelánmanufaktúra iparművésze készítette.

Szülőfalujában, Bándon 2016. július 31-én tiszteletére szobrot avattak, melyet Gácsi Barna készített. Ettől néhány méterre, a község iskolaépületének falán 2014-ben emléktáblát állítottak, hiszen itt kezdte meg iskolai tanulmányait. Az ő szellemiségét idézi a Molnár Sándor, Poller Imre és Buvári Tamás által életre hívott Bándi esték közéleti sorozat. A szervezők célja az volt, hogy Bándot támogassák, részt vegyenek a köznapi életében, és a település nyisson a külvilág felé is. A szobor mellett (téli időszakban a közösségi házban) szervezett programokra történészeket, politikusokat és művészeket hívtak meg, kértek fel előadásokra. A pandémia idején a Bándi esték elmaradtak, a következő eseményt idén július 31-én tartják, ahova Navracsics Tibor kormánybiztost és Ovádi Péter országgyűlési képviselőt várják.

Tanévnyitó 2001-ben a veszprémi Pannon Egyetemen a köztársasági elnök részvételével
Fotó: Archív

Steigervald Zsolt, Bánd polgármestere hozzátette, a településen élők máig szeretettel emlékeznek Mádl Ferencre. Haláláig minden évben Bándon nyaralt, feleségével és unokáival két hetet töltött a szülői házban. Közvetlen, barátságos ember volt, mindenkivel szóba állt, mondott egy-egy kedves szót. Megmaradt annak az embernek, aki elment ebből a kis faluból, miniszteri és köztársasági elnöki pozíciója sem változtatta meg személyiségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában