borpince

2021.05.12. 07:00

Műemlék lehet a tapolcai pincerendszer

A Lechner Tudásközpont munkatársai helyszíni szemlét tartottak a városközpont egykori borpince rendszerében, amelyet a tulajdonos műemlékké szeretne nyilváníttatni.

Tóth B. Zsuzsa

A tulajdonos megbízott képviselője, Neszler Imre Attila a Tapolcai Értékmegőrző Egyesület elnöke és Hangodi László történész, főmuzeológus fogadta és kalauzolta a pincerendszerben a műemlékvédelmi szakértőket. Bazsó Gábor és Zsanda Zsolt elmondta, hogy a Lechner Tudásközpont a Miniszerelnökség építészeti, építésügyi, ingatlan-nyilvántartási és térinformatikai szakmai háttér intézményeként várja állásfoglalásukat, amely alapján a közeljövőben születik döntés arról, hogy valóban műemlékké nyilváníttatható-e a pincerendszer.

A több, mint száz éve kialakított, egymásból nyíló pincék létrehozását a Leszner családnak köszönheti a város. A borász dinasztia a város főutcája alatt húzódó, ma is ép pincékben bort tárolt és a helyiségeket ilyen célra használták a kilencvenes évek elejéig. A szakemberek felmérték az egyes helyiségek és ciszternák állapotát és mint mondták, a döntésben mérvadó a pincét illetően a tárgyi vonatkozás és mindaz, ami a korra jellemző. A kiindulás alapja mellett a zsidó kereskedő családok építési hagyományai ugyancsak szerepet játszanak, valamint az, hogy mennyire látszik ma is, hogy régi és különleges szerkezetű az építmény.

Hangodi László, Bazsó Gábor és Zsanda Zsolt a pincerendszer több ezer literes csempézett tégla ciszternái előtt

Neszler Attila szerint a műemlékké nyilvánítást követően a tulajdonos előtt pályázati lehetőségek nyílnak meg. Az egyébként eladó ingatlan szempontjából ez lényeges, ugyanis pályázati forrásból megoldható lehet a konzerválás, renoválás, a páratartalom szabályzása, a világítástechnika korszerűsítése és a szigetelés is, hogy talajvíz ne érje a pincét.

Bazsó Gábor és Zsanda Zsolt a pincerendszer hordói előtt
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A hét legnagyobb helyi borászdinasztia egyike volt a zsidó származású Leszner család, Az épített pincerendszer több kilométer hosszúságban kanyarog Tapolcán a föld alatt, a Fő teret és a Deák Ferenc utcát északról és délről szegélyező házak alatt. A hajdani zsidó borász és bornagykereskedő bordinasztiák építkezései során alakították ki, az 1850-es évek elejétől az 1910-es évekig folyamatosan építették és bővítették ezek alapterületét, befogadókapacitását. A rendszernek csupán néhány helyiségét vizsgálták most a szakértők a tulajdonos kérésének engedve.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget