Ledőlt pihenni a parkoló táblája a Haszkovón

Ady Endre sorai jutottak eszembe a napsütéses péntek reggelen, amikor a földön heverő P jelzésű közlekedési táblát megláttam a fűben: Kifáradtam.../ Nincs erőm a küzdelemre./ Ide vágytam/ S itt vagyok én eltemetve.

Horváth Virág

Fotó: Horváth Virág

Persze közel sem olyan drámai a helyzet, mint ahogy népszerű költőóriásunk azt megfogalmazta. A Haszkovó útról a Damjanich utca felé átvágva a zöldterületen, az egyik parkolórészen pihen a címben említett tábla. Önmagában ez nem lenne gond, hiszen az elmúlt időszakban lehullott csapadék akár ki is moshatta a földből a talapzatot, vagy egyszerűen tényleg csak „elfáradt” a tábla, hiszen külsérelmi nyomok nem látszanak rajta – feltehetően tehát nem lerugdosták a fiatal vitézek.

Élvezi a napsütést a közlekedési tábla
Fotó: Horváth Virág

Pár percig elidőztem a csendben fekvő tábla mellett, míg körbejártam és lefotóztam, ezidő alatt pedig legalább tíz ember sétált el mellettem, akik valószínűleg a környéken élnek. Nem tudom, mióta pihenhet a fűben a rikító kék négyzet a hatalmas P betűvel a közepén, mégis van egy olyan gyanúm, hogy nem az én érkezésemre várt, és nem az én jöttöm miatt hajbókolt: pár napja már biztos el van dőlve.

Az ilyen, és ehhez hasonló apróságok bejelentésével viszont megelőzhetnénk a mindennapi morgást, a közösségimédia balhékat, és tehetnénk a közösségünk rendbentartásáért.

Hogyan segíthetek?

A Járókelő oldal 2012 óta segít a városlakóknak abban, hogy bejelenthessék a kátyúkat, letört szemeteseket, lekopott zebrákat és egyéb közterületi problémákat a lakóhelyükön. Itt el is érhetjük: https://www.vkszrt.hu/Jarokelo.

Ezt a problémát a veol.hu kollégái már bejelentették. Segítsenek a városkép szépítésében Önök is! Találtak bejelentenivalót? Küldjék el fotójukat a [email protected]-ra, hogy segíthessünk!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában