Veszprém megyében is nyitnak a középiskolák

Noha észszerűnek tartják a középiskolák nyitását elhalasztó döntést, már nagyon várják a személyes oktatás visszatértét a pedagógusok és a diákok.

Laskovics Márió

Még csendes a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A tervek szerint április 19-én nyitott volna az összes iskola, a középiskolákban azonban az érettségikre tekintettel csak május 10-én indítják újra a személyes oktatást. A döntéssel kapcsolatban két intézményt kerestünk meg, hogy osszák meg véleményüket olvasóinkkal.

Bognár Anita, a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium intézményvezetője

A Pápai Petőfi Sándor Gimnáziumban több szempontból is észszerű, megalapozott döntésnek tartják, hogy a korábban tervezett időpont május 10-re tolódott, közölte Bognár Anita intézményvezető. – Egyrészt a pedagógusok védettségének kialakulása szempontjából, másrészt az érettségi vizsgák szervezése, lebonyolítása szempontjából is előnyös, hiszen így sokkal kisebb annak kockázata, hogy az érettségiző diákok vagy az érettségin felügyelő tanárok megbetegedés vagy járványügyi megfigyelés alá helyezés miatt nem tudnak részt venni a vizsgán. Mindenképpen van értelme visszatérni a jelenléti oktatáshoz. Bár a digitális oktatás ma már gördülékenyebben és sokkal hatékonyabban megy, mint egy évvel ezelőtt, a jelenléti oktatást nem pótolja. A tantermi oktatás során a kommunikáció, az azonnali visszacsatolás lehetősége fontos eleme az oktatási folyamatnak – emelte ki Bognár Anita.

Még csendes a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium Fotó: Laskovics Márió/Napló

– Az érettségire való felkészüléshez igyekeztünk minden lehető segítséget megadni diákjainknak. A tanórák nagy része iskolánkban online platformon megtartott tan- óra, emellett a végzősöknek az érettségi tárgyakból az órarendi órákon felül heti több alkalommal konzultációs lehetőséget biztosítottunk. Az érettségi vizsgák lebonyolítására készen álltunk, az intézmény fertőtlenítő nagytakarítása megtörtént. A vizsgák idén is szigorú járványügyi szabályok betartásával valósulnak meg – tette hozzá a pápai gimnázium intézményvezetője.

Berta Ildikó, a Pápai Szakképzési Centrum (PSzC) főigazgatója elmondta, hogy a vizsgára készülőknek február 17-étől lehetőségük volt arra, hogy egyéni és kis csoportos konzultációkon vegyenek részt iskolájukban. A tanulók többsége élt a lehetőséggel, és rendkívül hasznosnak ítélték a személyes találkozásokat.

Berta Ildikó, a Pápai Szakképzési Centrum főigazgatója Fotó: Polgár Bettina/Napló

– Március 5-e után már csak online konzultációs lehetőséget kínálhattak oktatóink a diákoknak. A vizsgákra történő felkészülés céljából április 19-étől – az intézményvezető döntése alapján – egyéni és kis csoportos konzultációk, gyakorlati foglalkozások megszervezése az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartása mellett lehetséges. A PSzC részeként működő szakképző intézményekben májusban és júniusban 219 diák érettségizik, valamint 411-en tesznek szakmai vizsgát – számolt be Berta Ildikó főigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában