Vitorlabontó

2021.05.15. 15:30

Kibontották a vitorlákat Balatonfüreden, és megrendezték az első versenyt

Zárt körben rendezték meg a pandémia miatt a vitorlabontót Balatonfüreden május 15-én, szombaton, ahol Kontrát Károly országgyűlési képviselő, Bóka István polgármester és Gerendy Zoltán a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke mondott beszédet a Vitorlás étteremben. A Himnusz alatt felhúzták a nemzeti lobogót és megkoszorúzták a Balatont a Kishamis vitorláshajó fedélzetéről, az MVSZ pedig elindította balatoni évadnyitó versenyét, a 878 Co. nevű nagydíjat, amelynek rajtját a Szigliget hajóról lehetett megtekinteni.

Kovács Erika

20210515 Balatonfüred Vitorlabontó Ünnepség és Évadnyitó Vitorlásverseny Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly / Napló

Holczhauser András, az MVSZ főtitkára köszöntője után Bóka István polgármester örömmel szólt arról, ha a pandémia miatt zárt körben, de meg tudták rendezni a vitorlabontót és az első versenyt. Kifejtette, ezzel az eseménnyel a Balatonnál a turisztikai szezont, a hajózást ünneplik, de a tó, illetve a város már ennél jóval többet nyújt, ugyanis a négyévszakos működés jellemző. Eszerint egész évben rengeteg területen kínál programot, látnivalót a Balaton és Balatonfüred is. Elismeréssel beszélt a mögötte ringatózó, gyönyörű történelmi hajókat, mint a Kishamis, a Nemere II., a Sirocco és a Tramontana. Reményei szerint sikeres év lesz az olimpia évében a vitorlázás, hiszen – mind mondta- soha nem volt a mostanihoz hasonló esélye sportolóinknak a győzelemre. Bóka István üdvözölte a vitorlázás múltját, jelenét, és a sportág szerinte még szebb jövő elé tekint, különös tekintettel a versenysportra, a fiatalokra, az utánpótlásra. -Mindez nagyon fontos a Balaton, és mindannyiunk számára – közölte.

Fotó: Penovác Károly / Napló

-Nagy lépés, hogy itt lehetünk, mert az elmúlt időszak nagyon nehéz volt, utalt a járványhelyzetre Gerendy Zoltán. Az MVSZ tavaly ősszel megválasztott elnöke köszöntőjében a hagyományokra, az összetartásra, a versenyszellemre és az alkalmazkodásra helyezte a súlyt. A tradíciók apropóján kiemelte, a vitorlákat ismét a Balaton első vitorlás klubháza előtt bontják ki, a tó első hajógyárának kikötőjében, és a magyar hajógyártás négy remekművének részvételével. Az elnök optimista az idei évet tekintve, szerinte az olimpia meghatározó lehetőség lesz, de a megrendezése körül még sok a kérdőjel. Beszélt az új vitorláskikötőről, amelynek létrehozásához nagy segítséget nyújt a polgármester. -A kikötőre méltán büszkék lehetünk, a magyar vitorlázás központja lesz, az egyetlen olyan hely, ahol nemzetközi versenyeket is lehet rendezni, állította, majd örömmel utalt arra, hogy az első versenyen 164 hajó indul.

 

Kontrát Károly országgyűlési képviselő nagyon várt ünnepnek nevezte a vitorlabontót. -Bízunk abban, hogy a járvány elmúlik, de érdemes továbbra is betartani az előírásokat, ami az oltás mellett nagyon lényeges, közölte. Reményei szerint jól szerepelnek a magyarok az olimpián, a Balatonnak pedig jó forgalma lesz idén. Bízik benne, hogy vitorlázáshoz hasonlóan az ország is újraindul, és jó nyár, illetve év elé tekintünk, amit egészségben, erőben, szeretetben, békességben tölthetnek el az emberek.

A köszöntők után a Himnusz alatt felhúzták a nemzetiszínű zászlót a Kishamis vitorláshajó fedélzetén, majd a vitorlabontó apropóján a legénység koszorút dobott a Balatonba. Az ünnep alkalmából az MVSZ elindította az első versenyt, amit a Szigliget hajó fedélzetéről lehetett megtekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában