Lámpás és iránytű az igazi pedagógus

Köszönet a pedagógusoknak a kivételes áldozatvállalásért, hiszen életben tartották az iskolát. Tudásuk és szeretetük átsugárzott a chat­ablakokon, eljutott a diákjaikhoz és azok szüleihez is. Egy egész nemzedék lesz örökre hálás nekik azért, mert helytálltak a pandémia idején, és nem hagyták veszni a gyerekeket.

Szabó Péter Dániel

Pócsik József, a Bartos-iskola igazgatója veszi át a Lámpás-díjat Szauer Istvántól Fotó: Szabó Péter Dániel

Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere mondta el mindezt a város pedagógusnapi ünnepségén, amelyet a közelmúltban tartottak a polgármesteri hivatal tanácstermében.

– Világunk az utóbbi fél évszázadban gyorsuló tempóban változik. A pedagógusnak ebben a folyamatos, ijesztő sebességű változásban az állandóságot kell képviselnie. Példaképnek kell lennie egy olyan korban, amikor a jól bevált értékeket – például a hagyományt, a tudást, a becsületet, a fegyelmet, a családot, a férfi és a női nemet – egyre többen kérdőjelezik meg.

Egy olyan korban, amikor a figyelmet egyre nehezebb kiváltani és fenntartani. Egy olyan korban, amikor tudomásul kell venni, hogy a tanár ma már nem a tudás kizárólagos birtokosa és átadója, hiszen a kereshető internetes adatbázisok korában az információ globális tulajdon lett. Más kérdés, hogy iránytű nélkül nagyon sokan eltévednek ebben a labirintusban. Ez az iránytű most a pedagógus, aki megmutatja a kivezető utat a hamis és félrevezető információk, illetve az önző érdekek és talmi értékek útvesztőjéből – mondta köszöntő beszédében Campanari-Talabér Márta, majd átadta a városi kitüntetéseket az idei díjazottaknak.

Vadász Olga-díjat vehetett át Csepin Diána, a Várpalotai Összevont Óvoda óvodapedagógusa, Csiszár Mária Zsuzsanna-díjat kapott Juhász Istvánné, a Várkerti Általános Iskola tanára, és posztumusz Winkler Márton-díjat ítélt meg a képviselő-testület néhai Béresné Kázsmér Zsuzsannának, a PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium pedagógusának.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmét German Zsuzsanna, Fekete Zoltánné és Szili Gabriella vehette át, míg a város önkormányzatának elismerő oklevelét idén Bacsárdi Attiláné, Sinkóné Pidl Katalin, Szabóné Ignácz Andrea és Szalai Katalin kapta meg.

Pócsik József, a Bartos-iskola igazgatója veszi át a Lámpás-díjat Szauer Istvántól
Fotó: Szabó Péter Dániel

A Veszprémi Tankerületi Központ 2019-ben hagyományteremtő szándékkal alapított Lámpás-díját idén Pócsik József, a Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény igazgatója vehette át Szauer István tankerületi igazgatótól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában