Veszprém megyében is elkezdődnek a vadászkamarai programok

A Covid járvány előtti évben, 2019-ben, összesen 3208 külföldi vendég részére adott ki a Veszprém Megyei Vadászkamara a megyére szóló vadászengedélyt. Ez 763 engedélyt jelentett március, április május hónapokban. Idén, ugyanebben az időszakban 132 engedélyt váltottak ki, ami azt mutatja, hogy 15 százalékra esett vissza a külföldiek vadászata Veszprém megyében. Jó hír viszont, hogy az enyhítések hatására újra beindulnak a kamarai tanfolyamok és programok.

Molnár Sándor

Fotó: Mesterházi József

A megyei vadászkamara nem zárt be a pandémiás helyzet miatt, és nem szüneteltette az ügyintézést sem. A megfelelő biztonsági intézkedéseket megtették, az épületben egyszerre maximum két ügyfél tartózkodhatott, de a vadászok körében ez nem okozott problémát. A munkatársak a több mint 2900 vadászjegyet határidőre kiállították és kezelték a felmerülő problémákat is.

Baracskay Lajos a Veszprém Megyei Vadászkamara titkára elmondta, hogy már mindenki nagyon szívesen fogadná a fizetős vadászokat, hiszen a kialakult helyzet anyagilag is nagyon megviseli a megye vadgazdálkodóit. Ugyanakkor látszik, hogy egyelőre kevesen vállalják még – a járvány miatt – a külföldi utazással járó nehézségeket. Zömében német, osztrák, szlovák vadászok érkeztek a korábbi években megyénkbe, de előfordultak spanyol, észak-európai, sőt amerikai vendégek is. A kamara titkára szerint hosszú időbe telik még, mire normalizálódik a helyzet. Az pedig naivitás, hogy magyar vendégekkel pótolják a kieső külföldi vendégeket, mert ez csak egy bizonyos százalékig lehetséges. Ráadásul a kedvezményesen meghirdetett vadászatok eleve kisebb bevétel hoznak a társaságoknak.

A vadászkamaránál lassan beindulnak a tanfolyamok és a szervezett programok, tudtuk meg Baracskay Lajostól
Fotó: Molnár Sándor/Napló

A kamara titkára megjegyezte még, hogy vaddisznó továbbra is lőhető, hiszen erőteljes gyérítést rendeltek el központilag, ami mintavételekkel, monitorozással jár, hogy lássák, terjed-e az afrikai sertéspestis (ASP) az országban. Rókára, aranysakálra lehet vadászni és lőhetők a szarvasok tavaly született nőivarú egyedei is, ennek ellenére a vadászati év első három hónapjáról elmondható, hogy csendesen zajlott a megyében.

Jelenleg inkább védelmi időszak van, hiszen a vaddisznók tavasszal, a szarvasok májusban ellettek és vannak már őzgidák is. A ragadozókat viszont gyéríteni kellene és küzdenek a vadkárok ellen, hogy lehetőleg azokból minél kevesebb legyen. A kukorica vetések miatt a vadásztársasági tagoknak ezeket a területeket őrizniük kellett, és elrendelt vadkárelhárító vadászatokat is tartottak. A problémás időszakot sikerült is szervezetten, különösebb problémák nélkül megoldani a megyében.

A vaddisznó továbbra is lőhető, hiszen erőteljes gyérítést rendeltek el központilag
Fotó: Mesterházi József

A vadászkamaránál lassan beindulnak a szervezett programok is. Június 10-én vadhús vizsgáló tanfolyamot tartanak, amelyre 35-en jelentkeztek. A hónap második felében újra indulnak a vadászvizsgák, míg június 19.-én már 24. alkalommal rendezik meg a Vadászkamarai Nagydíjat. A hagyományos lövészversenyen a megyei vadászkamara tagjaiból összeállított alkalmi, háromfős amatőr csapatok versengenek majd a balatonfűzfői lőtéren. A korongvadászat áll majd: nyúl, kelő fogoly, keresztbehúzó fácán, röptetett kacsa és toronykakas mozgását utánzó lövészetből. A csapatok 100 korongra lőhetnek majd.

A Vadászkamarai Nagydíj hozzájárul a vadászok lőkészségének javításához
Fotó: Vadászkamara – archív

– Az elmúlt időszakban a korábban kisebb lőkészséggel rendelkező vadász kollégák is eljutottak oda, hogy már a közepesnél jobb lőkészségre tettek szert, ügyesebben kezelik a puskájukat, tehát a gyakorlásnak meglett az eredménye – újságolta Baracskay Lajos a verseny kapcsán, ahol már hagyományosan az előző évi nyertes, így idén a Csobánc Vadásztársaság főz majd a résztvevőknek. A programon a szórakozás mellett szakmai kérdésekről is elbeszélgethetnek majd egymással a megye vadászai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában