ünnepség

2021.07.11. 15:30

Érték és lélekközösség: diplomaosztó a hittudományi főiskolán

Bensőséges hangulatú ünnepségen huszonnyolc hallgató vehette át oklevelét a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola diplomaosztó ünnepségén a hétvégén.

Juhász-Léhi István

Udvardy György érsek ünnepi beszédében arról beszélt, hogy az intézmény szerepe meghatározott, ugyanakkor az állandó figyelem középpontjában van. A mostani, ünnepi pillanatokban is érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen jövője lesz a főiskolának.

Navracsics Judit, a Pannon Egyetem dékánja köszöntőjében elmondta: olyan szakemberekre van most szükség, akik hitükhöz hűen, tudásukat maximálisan felhasználva teljesítenek az élet bármelyik területén. Arra a kérte a végzősöket, hogy ne féljenek megnyílni embertársaik előtt és mutassanak példát. A covid miatti elzártság még nem tudni mekkora károkat tett a lelkekben, és nem látható, hogy milyen hozadéka lesz az online életnek a mai gyerekek későbbi életében. Az a tudás viszont, amit itt, a főiskolán szereztek a hallgatók, még inkább értékesek lesznek.

Fotó: Nagy Lajos

Navracsics Tibor kormánybiztos reményei szerint a következő tanévben visszatérhet az oktatás a tantermekbe, mert akik tanulni akarnak, azoknak egy közösségben, egy helyen kell lenniük, hiszen erről szól az egyetem eszméje is. Az európai társadalmakban a diplomával rendelkező embereknek különösen fontos a felelőssége a társadalomban. Diplomásnak lenni felelősség, minden tekintetben. Elmondta azt is, hogy Veszprémben a kereszténység előbb volt otthon, mint a magyarság, amiből adódóan kereszténynek lenni Veszprémben nem választott életforma, hanem a veszprémiség egyik lényegét adja.

Hegedűs Barbara alpolgármester hangsúlyozta: Veszprém büszke a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára. Az itt oktatók a kereszténység ősi bölcsességének modern mesterei. A rendszerváltás után egy olyan intézményt hívtak életre, amely méltó évszázados hagyományihoz, tudományos, keresztény gyökereihez. Az intézmény ismét Veszprém meghatározó szellemi központjává vált, melynek hatása messze-messze terjed.

 

Sebestyén József rektor kiemelte: az alma mater érték és lélekközösség. Nagyon büszke arra, hogy a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolát vezetheti, amely lehet, hogy kicsinek számít, viszont láttatni engedi eszmei és nevelésfilozófiai alapjait. Céljuk, hogy az intézmény a térségben meghatározó szellemi központtá váljon. Küldetésüknek tartják az egyház missziós tevékenységében való tevőleges részvételt. Idén ősztől tíz új szakirányú továbbképzési szakkal bővül a főiskola portfóliója. Megtudtuk: szeptember 2-ától Veszprémi Érseki Főiskola lesz az intézmény neve.

Az ünnepségen Birher Nándor Máté egyetemi tanár Díszoklevelet vehetett át, csakúgy, mint Király László matematika-fizika szakos középiskolai tanár. A végzősök nevében Németh Gábor és Gyuromné Kun Ágnes búcsúzott. A ünnepi eseményen kulturális műsort a Csermák Antal Zeneiskola növendékei és Szabó-Takács Mónika adott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában