Hármas ünnepet tartott Lesenceistvánd

Hármas ünnepet tartott a település, amikor a római katolikus templom védőszentje, Szent Jakab napját ünnepelték az egyházközség búcsúján, a fiatalok felvették a bérmálás szentségét és Márfi Gyula nyugalmazott érsek megáldotta a Szent Jakab-zarándokútnak a településen átvezető hazai szakaszát.

Tóth B. Zsuzsa

Márfi Gyula érsek ünnepi szentmisét tartott, bérmált és megáldotta a Szent Jakab zarándokút hazai szakaszát

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A szabadtéri szentmisét a zarándokút helyi szakasza mellett tartották, ahol az ünnepi szentmisét Márfi Gyula nyugalmazott érsek mutatta be, kiszolgáltatva a bérmálás szentségét a hat bérmálkozónak, és megáldotta a Szent Jakab-utat.

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

- A nemzetközi zarándokutat sokan bejárják Európában, a leghíresebb a spanyolországi szakasza, amelyen sok magyar is végigment már. A mindenható atya csodálatos módon vezette ki népét az egyiptomi fogságból, az egyenes utat jelölte ki híveinek, hogy Babilonból visszatérjenek az ígéret földjére. Szent fia pedig három éven át állandóan úton volt, hogy Galilea és Júdea településein hirdesse az evangéliumot. Szent fia által arra is megtanított minket, hogy itt a Földön nincs örök lakásunk. Egész életünk egy úton levés az örök haza felé – mondta Márfi Gyula.

Kérte, hogy szálljon le Isten áldása az útszakaszra, amely a nemzetközi zarándokútba csatlakozik. Áldja meg azokat, akik az utat készítették, akik vallásos révületben rálépnek arra, hogy eljussanak Szent Jakab búcsújáró helyére. Áldja meg azokat is, akik az utat nem tudják végigjárni. Tudatosítsák magukban, hogy vándorok vagyunk és jövevények a Földön. Segítsen mindannyiunkat, hogy földi életünket végigjárva eljussunk a mennyei Jeruzsálembe, a csodálatos fények, a szépség és a szeretet hazájába, ahol ő vár ránk.

Márfi Gyula érsek ünnepi szentmisét tartott, bérmált és megáldotta a Szent Jakab-zarándokút hazai szakaszát Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Szabó Zoltán atya nagy megtiszteltetésnek tekintette, hogy a Szentatya megáldja az út magyarországi szakaszát Lesenceistvándon. Kérte a jó Istent, hogy segítse és oltalmazza mindazokat, akik ezen az úton zarándokolnak, hogy tudják elhagyni mindazt, ami számukra felesleges.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában