Különleges veszprémi képzőhely az új technológiákhoz

A Magyar Kormány a Modern városok program keretében 8,8 millió forint támogatást ítélt meg a Szakipark Veszprémi Iparos Park megvalósítására.

Juhász-Léhi István

A beruházás áprilisi alapkőletétele óta az alapozási munkálatok befejeződtek, megkezdődött a vázszerkezet és a kitöltő falak falazása, a födém betonozása, míg a képzőcsarnok esetében a tetőszerkezet és tetőhéjalási munkálatok kivitelezése, amelyről a tegnapi médiabejáráson a Napló munkatársai is meggyőződhettek.

– Nagyon fontos, hogy a térségben olyan pozíciónk legyen, ami gazdaságilag előremutató, hogy olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek a jövőt is szolgálják. Ez a projekt erre minta, hiszen nemcsak egy 21. századi tanműhely jön létre, hanem a szakképző centrumhoz az ország bármely tájáról jöhetnek tanulni, és a legmagasabb fokon tudják elsajátítani a szaktudást – jelentette ki Ovádi Péter országgyűlési képviselő a beruházás bokrétaünnepén.

Porga Gyula polgármester arról beszélt mindezek kapcsán, hogy az alapötlet a helyi vállalkozóktól származik.

– Azt tapasztalták, hogy a szakmunkásképzésből kikerülők viszonylag hosszú idő után válnak teljes értékű munkavállalóvá – fogalmazott a városvezető. – Ha már létrehozzunk egy különleges képzőhelyet, ahol a legújabb technológiá­kat tudják majd használni a szakmunkástanulók, ahol utánképzésre is lesz lehetőség. A polgármester szerint el kell fogadni, hogy vannak olyan szakmák, amik kifutottak. Ha 30-40 éve valaki megszerzett egy szakmunkás-bizonyítványt, ma már nem biztos, hogy piacképes az.

A Szakipark bokrétaünnepségén Porga Gyula polgármester, Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sasvári Tamás, a Szakipark Nonprofit Kft. ügyvezetője Fotó: Penovác Károly/Napló

A Házgyári út 1. szám alatti helyszínen Sasvári Tamás, a Szakipark Nonprofit Kft. ügyvezetője kísérte végig és magyarázta a média munkatársainak az építkezés állását és az egyes épületek funkcióit.

– A képzőközpontban lesz három oktatási helyiség és a gyártó rész, egy apartmanszállás, illetve egy 300 fős konferenciaterem is.

Elmondta azt is, hogy a szakképzésben ez a beruházás egy teljesen új minta az országban. A tervek szerint az oktatás 2022 szeptemberében el is indulhat itt, ám a csarnokok már február végén készen lesznek, utána jöhetnek a gépek és azok felprogramozása.

S hogy milyen szakmákat oktatnak majd? A Szakipark a Veszprémi Szakképzési Centrummal közösen a CNC-programozó, CNS-marós, CNC- esztergályos, szerszámkészítő és műszerész szakmákat kínálja majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában