Balaton

2021.07.28. 06:50

Mellénnyel elkerülhető lenne a vízi tragédiák nagy része

Meghalt egy fiatal testvérpár a Balatonban az alsóbélatelepi strandon vasárnap. Az idősebbet a vízi­mentők találták meg, majd a búvárszolgálatuk emelte ki a vízből. Szakembereket kérdeztünk meg a vízi tragédiák megelőzéséről, melyek sajnos minden nyáron előfordulnak.

Kovács Erika

20210727 Alsóörs strand. Zalán SUP ozik Fotó: Pesthy Márton PM Veszprém Megyei Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Matracokkal ment fürödni a 13 és a 17 éves jászberényi fiú az alsóbélatelepi strandon. Elhagyták a bóját, de nem voltak messze a parttól, tudtuk meg Orbán Zoltán őrnagytól. A Somogy Megyei Rendőrfőkapitány sajtószóvivője közölte, 14 óra 30 perckor érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy elmerült két fiatal a vízben. Egy kiteszörfös találta meg az üres matracokat, a fiatalabb fiú a rendőrségi bejelentés után egy órával meglett. Partra vitték a deszkán, de már nem tudták újraéleszteni. Az idősebb testvér holtteste 19 óra után egy perccel került elő.

A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja a történteket, idegenkezűség, illetve bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A fiúkat nagy erőkkel keresték, így rendőrségi helikopterrel, vízi rendőrökkel, a járőrök pedig a nádast és a partot nézték át. Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke elmondta, négy szonáros hajóval mentek a helyszínre, majd a hajók azonosították a holttest pozícióját, ezután a búvárszolgálat egyik tagja lemerült, és kiemelte az elhunytat.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai csak az elmúlt hétvégén hat embernek segítettek partra jutni.

Balatonmáriafürdőn egy 12 és 13 éves fiatalnak, akik egy SUP deszkával mentek vízre, Zamárdinál egy 16 és 17 éves fiatalt mentettek ki, akik szintén egy deszkán sodródtak el. Tihanynál pedig egy meghibásodott vitorlást vontattak partra, fedélzetén két emberrel.

Zalán SUP-on evez az alsóörsi strandon. Ingyen adnak mentőmellényt minden vízi sporteszközhöz a kölcsönzők Fotó: Pesthy Márton/Napló

A tragédiák megelőzéséért a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság kiemelte, ha valaki bajba kerül a Balatonon, vagy bajba került embert lát, hívja az ingyenes 1817-es telefonszámot! A VMSZ pedig online felmérést indított a hobbisportolók körében azért, hogy pontos képet kapjanak arról, miért nem hordanak a legtöbben mentőmellényt, amikor vízre szállnak kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy hasonló eszközökkel.

A szakszolgálat 22 éve végzi a vízi mentést, elsősorban a Balatonon. Állítják, a vízbe fulladások nagy része elkerülhető lenne, ha az emberek felvennének egy mentőmellényt, mielőtt vízre szállnak. Sajnos a vízi mentők ezt sokszor már csak a tragédiát átélő családtagoknak tudják elmondani.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Csizmadiáné Kucsera Katalin Veszprém megyei rend­őrségi sajtószóvivő a biztonságos pihenés és fürdőzés érdekében azt tanácsolta, csak az engedélyezett és kijelölt helyeken fürödjünk, tartsuk be a tiltó táblák utasításait. Különösen veszélyes hajók útvonalában, kikötőkben, vízi sporteszközök pályáján és a bójákkal megjelölt területeken túl tilos fürödni. A folyóvizekben történő fürdés az erős sodrás és örvényképződés miatt is veszélyes, de a bányatavak sem alkalmasak a biztonságos fürdőzésre. Aki nem tud úszni, ne használjon gumimatracot. Ha valaki elalszik a matracon, a sekély vízből a mélyebb felé sodródhat, és ha ilyenkor belefordul a vízbe, az végzetes is lehet. A rendőrségi sajtós tanácsolta, mindig vegyük figyelembe saját, illetve gyermekünk vízbiztonságát, úszástudását.

A gyengén úszók a sekély vízben mártózzanak meg. Senki ne ugorjon vízbe felhevült testtel, alkohol fogyasztása után, bódult állapotban és teli gyomorral. Figyeljük a viharjelzéseket, másodfokú viharjelzésnél gyorsan ki kell menni a vízből. Senki ne ugorjon vízbe ismeretlen helyen, mert nem lehet tudni, mi van a víz alatt, a kövek, cölöpök, fadarabok és egyéb tárgyak súlyos sérülést okozhatnak. A gyermekeket még a vízparton se hagyjuk felügyelet nélkül, és ha nem tudnak úszni, viseljenek mentőmellényt vagy mentőgallért a vízben. A tizennégy éven aluliak lehetőleg felnőtt felügyelete mellett használják a vízibiciklit. Ha valaki bajban van, segítségért kiált, integet a vízből, vízibicikliről, hajóról, azonnal hívjuk a rendőrség 107-es vagy 112-es ingyenes számát.

Áron és Dani mentőmellényben vízibiciklizik Fotó: Pesthy Márton/Napló

Nagy László, az alsóörsi strand vízisportszer-kölcsönzőjének tulajdonosa elmondta, kihelyeztek tájékoztató táblákat például arról, mit kell tenni a viharjelzéseknél. Minden vízibiciklin külön matricán jelzik és indulás előtt szóban is elmondják, hogy felhevült testtel senki ne ugorjon vízbe. Azt is közlik, hányan tartózkodhatnak ezeken a sporteszközökön.

Nagy László, az alsóörsi strand vízisportszer-kölcsönzőjének tulajdonosa: – Minden vízibiciklin külön matricán jelezzük, és indulás előtt szóban is elmondjuk, hogy felhevült testtel senki ne ugorjon vízbe! Fotó: Pesthy Márton/Napló

Ingyenesen adnak mentőmellényt minden vízi sporteszközhöz, és a fontosságára külön felhívják a figyelmet. Ittas embernek semmilyen eszközt nem adnak. Az emberek többsége fegyelmezett, és egyre többen kérnek mentőmellényt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában