Sok tervük van

2021.07.01. 11:00

Városi diáktanács alakult Ajkán

A város önkormányzata fontosnak tartja, hogy a korosztályt érintő döntések meghozatala előtt meghallgassa a fiatalok véleményét, ezért alakult meg a nyár elején az Ajka Városi Diáktanács.

Tisler Anna

Az elnök, Takács Levente kérdésünkre elmondta, hogy a város mind a 4 középiskolája, a Bánki, a Bródy, a Szent-Györgyi és a Vörösmarty egyaránt 3-3 taggal képviselteti magát. Ezen kívül a fiatalok tervezik, hogy a más városban tanuló ajkai középiskolásokat is bevonják. Sok tervük van, amelyek közül azokat valósítják meg, amelyek legjobban tetszenek az érintett korosztály tagjainak. Minden diákképviselő feladata az is, hogy iskolatársai véleményét, javaslatait, ötleteit meghallgassa és továbbítsa. A városi önkormányzattal együttműködve dolgoznak majd, Schwartz Béla polgármester, aki támogatta a megalakulásukat, minden hónapban fogadja majd Leventét, aki beszámol az aktuális feladatokról és a diáktanács döntéseiről.

Bujtor Balázs önkormányzati képviselő elmondta, hogy Levente egy éve kereste fel őt a diáktanács ötletével, de a járványveszély miatt csak nemrég tudtak találkozni. A képviselő örömmel támogatja a fiatalok kezdeményezését, és a munkájukhoz minden segítséget biztosít. Az alakuló ülésen elhangzottakból megtapasztalta, hogy az ajkai fiatalok reális célokat fogalmaznak meg, az igényeiket a lehetőségek szerint fogalmazzák meg. Örül, hogy a középiskolás korosztályban megvan az igény, hogy részt vegyen a közéletben, hallassa hangját az őt érintő kérdésekben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában