Idén ünnepli 30. születésnapján a Balatonkenesei Tájház

A Balatonkenesei Tájház idén ünnepli 30. születésnapját, melynek apropóján megrendezik augusztus 28-án, szombaton 15 órától a Tájház Éjszakája című rendezvényt. A jubileumi oklevelüket szeptember 17-19-én a Közösségek Öröksége rendezvényen vehetik át a Skanzenben.

Horváth Virág

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Szombaton 15 órakor nyitja meg Jurcsó János polgármester a 30 éves a tájház kiállítást, és ezzel együtt a teljes Tájház Éjszakáját is Balatonkenesén. A megnyitón köszöntőt mond Miszlai Zsolt is, a Tájházszövetség Közép-Dunántúli Régiójának vezetője.

Rögtön ezután bemutatják Vér Lászlóné Fürdőélet Kenesén című könyvét Szűcs Anikó közreműködésével, majd 16 órától megtanulhatjuk a langallósütés fortélyait Németh Jucikától.

A Tájház Éjszakáján folyamatosan várják a kicsiket és nagyokat a népi kézműves játszóházban, a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület közreműködésével, 17:30-tól pedig a Fabula Bábszínház előadásán is várják a gyermekeket, családokat.

20 órakor néptáncbemutató és táncház várja majd az érdeklődőket a Kákics együttessel, 20:30-kor pedig kezdődik a csillagász bemutató, míg 21 órától zseblámpás kincsvadászatra indulhatunk a Tájház udvarán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában