A nyílt víz nem játék

2021.08.26. 11:30

Olimpiai ezüstérmes sportolók készítettek kisfilmet a mentőmellény fontosságáról

Berecz Zsombor és Rasovszky Kristóf, a tokiói olimpia ezüstérmesei népszerűsítették a mentőmellény viselését az Egy életem, egy mellényem című kisfilmmel, amelyet a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) egy stúdióval közösen készített, és amelyet szerdán mutattak be a Balatonfüredi Yacht Cubban.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

A bemutatón részt vett a vitorlásával a közelben kikötő család: Pataki Györgyi és férje, Csermendy Miklós a gyermekeivel, Bendegúzzal és Botonddal (képünkön). A szülők elmondták, hogy rendszeresen vitorláznak, és a gyerekek számára is természetes a mentőmellény, a kicsiknek a parton is. Tavaly az egyik kisfiú a tihanyi kikötőben biciklivel véletlenül belehajtott a vízbe, de szerencsére akkor is viselte a mentőmellényt.

Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke köszöntőjéből kiderült, a szakszolgálat júniusban indította a mentőmellény-népszerűsítő kampányt. Ebben hatalmas segítséget jelent, hogy ismert személyiségek nagykövetként részt vesznek a társadalmi szemléletformálásban, miszerint a mentőmellény adott esetben életet menthet.

A kampányhoz csatlakozott Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vitorlázó és Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, világbajnok, Európa-bajnok úszó. Kirukkoltak egy kisfilmmel is, melyet Zsombor talált ki, és már látható a legnagyobb közösségi videómegosztón. Berecz Zsombor a bemutatón felidézte, számára gyerekkora óta természetes, hogy mentőmellényben száll vízre.

– Ha nincs rajtam, akkor keresem, mert megszoktam, nem korlátoz a mozgásban, a nyári melegben sem pukkadok meg alatta – fogalmazott.

A film másik főszereplője, Rasovszky Kristóf – aki rendszeresen SUP-ozik a Balatonon – kiemelte, a legtöbb baleset abból adódik, hogy az emberek nem mérik fel jól az úszástudásukat.

– Beeveznek a tó közepére, és azt hiszik, ha vízbe esnek, és elfújja a szél a deszkát, akkor kijutnak a partra, mert az uszodában le tudnak úszni háromszor ötven métert. Csak azt felejtik el, hogy nyílt vízen vannak, ahol ha fúj a szél, akkor hullámzik is, és nincs a közelben a medence fala, illetve a part.

Kostya Bánk, a film rendezője aláhúzta, soha nem volt számára kérdés, ha vitorlásra száll vagy wakeboardozik, SUP-ozik, akkor vegyen-e fel mentőmellényt. Évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy kampánnyal kellene népszerűsíteni a mentőmellényt. Szerinte vagány dolog viselni, nem pedig szégyen, és ezt mutatja be a film.

Lapunknak Berecz Zsombor elmondta, sokan nem tudják, hogy veszélyes környezet a víz, amit már ő is megtapasztalt vízbe eséskor, de a mentőmellény akkor is segített. Szerinte a vizet tisztelni kell, és sokat jelent, hogy ismert emberek népszerűsítik a mentőmellényt. Rasovszky Kristóf szerint sokan kerülnek bajba a vízen, ahol életet menthet a mellény.

– Bárkinek bármilyen legyen az úszástudása, soha nem lehet tudni, mi történik a vízen – állította.

Bagyó Sándor, az MVSZ elnöke kifejtette, amint családjával, illetve kisgyerekeivel vízpartra érnek télen vagy nyáron, azonnal mentőmellényt vesznek fel.

– Aki kimegy a mély vízre, annak mentő-, úszást segítő vagy sportmellényt kell viselnie – javasolta, és elmondta, hogy hamarosan megkezdik a horgászokat érintő kampányt is.

A mentőmellény fontosságát az olimpikonok mellett ismert vitorlázók – mint Tóth Balázs, Gerő András, Zenthe Ferenc és Bodnár András – is népszerűsítették a balatonfüredi rendezvényen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában