Új esélyt kapnak a rászorulók Ajkán

A város önkormányzatának képviselő-testülete közelmúltban hozott döntésével elfogadta a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió által tervezett Új Esély Központ létrehozásának tervét, és annak értelmében ellátási szerződést kötnek a misszióval az intézmény kialakítása céljából.

Tóth B. Zsuzsa

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió által tervezett Új Esély Központ létrehozása a cél a mostani közösségi házban

Fotó: Györkös József

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió kezdeményezésére a Római Katolikus Plébánia a Dózsa György utca 11. szám alatti ingatlant értékesíti. Az épületben most a Bódéi Közösségi Ház működik, a felújítás, átalakítás után ott pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátóintézményét alakítanak ki. A tervek szerint az Új Esély Központ a jövő év márciusa elején nyithatja meg kapuit.

A szolgáltató a pszichiát­riai betegek nappali ellátásában azokat az Ajkán élő, illetve ott tartózkodó pszichiátriai beteg személyeket részesíti, akik megfelelnek a szociális törvényben és egyéb vonatkozó jogszabályban meghatározott feltételeknek.

A tervezett Új Esély Központ segít minden 18 éven felüli, pszichiátriai betegséggel és minden 16 éven felüli, szenvedélybetegséggel, addiktológiai problémával küzdő, de fekvőbeteg-gyógyintézeti kezelésre nem szoruló személyt, valamint a kortársaikat, a hozzátartozóikat, a közvetlen szociális környezetüket, akik ezen betegségekkel kapcsolatos segítségre szorulnak. Köztük azokat is, akiknél már valamely szenvedélybetegség vagy pszichiátriai betegség tünetei megjelentek, de panaszaikkal még nem fordultak az egészségügyi ellátórendszerhez. A szolgáltatás önkéntes alapon vehető igénybe.

A központ a nappali ellátásban együttműködik az egészségügyi és szociális alap- és szakellátást nyújtó intézményekkel. A városban az Új Esély Központ létrehozásának szakmai koncepcióját arra alapozzák, hogy előzetesen tanulmányozták a rendelkezésre álló statisztikai adatokat és a településsel kapcsolatos el­érhető fejlesztési dokumentumokat. Ajka város helyi esély- egyenlőségi programjában be­azonosított problémaként is szerepel, valamint fejlesztési lehetőségként is megjelölték: Ajkán nem működik sem szenvedély-, sem pszichiátriai betegek nappali intézménye. A baptista szervezet vállalja az intézmény létrehozását 50-50 ellátott személy részére, melyhez anyagi támogatást nem kérnek, viszont számítanak a helyi vezetőség, az érintett szereplők elvi támogatottságára.

A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió által tervezett Új Esély Központ létrehozása a cél a mostani közösségi házban Fotó: Györkös József

A Magyar Imre Kórházban működik a pszichiátriai gondozó és szakrendelés, viszont a pszichiátriai és pszichológiai szakemberek hiányából fakadóan az ellátás hézagos, hosszú a várakozási idő az ellátáshoz. A településen magas a mentális betegségekkel, problémákkal küzdők száma. A dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás főként a fiatalok körében jelenik meg és terjed.

A veszélyeztetettek prevenciós bevonása esetleges, pályázatfüggő, amelyben nagyon nehéz a folyamatosságot biztosítani. Szükség van egy helyi, önálló, rendszeres és nyitott fórumra a pszichiátriai és szenvedélybetegekkel foglalkozó szakemberek, szervezetek és intézmények rész­vételével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában