A bauxitbányászatnak állítanak méltó emlékhelyet Halimbán

Együtt a Jövőért Halimbán Egyesület adta át azt a felújított épületet, melyben a bauxitbányászatnak állítanak most méltó emlékhelyet a településen.

Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Kovácsné Véber Eszter polgármester, Csipszer András az Együtt a Jövőért Halimbán Egyesület elnöke a felújított épület előtt

Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Csipszer András, az egyesület elnöke elmondta, hogy az épület külső felújítása a Magyar falu programnak köszönhetően valósulhatott meg. A későbbiekben múzeumként szolgáló épület a bauxitbányászat történetét mutatja be, és emlékhelyként is szolgál majd, amelyhez hozzátartozik az épület hátsó udvara is, ahol egy mozdonyból és három vasúti kocsiból álló bányászvonat vár felújításra.

Fenyvesi Zoltán országgyűlési képviselő, Kovácsné Véber Eszter polgármester és Csipszer András, az Együtt a Jövőért Halimbán Egyesület elnöke a felújított épület előtt Fotó: Ravasz-Rednágel Zsuzsanna

Fenyvesi Zoltán, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy a Magyar falu program keretén belül olyan fejlesztéseket tudnak megvalósítani a települések, amelyek fontosak az életükben, amelyekkel az adott település hagyományaira tudnak hangsúlyt fektetni. A Magyar falu program ezen állomásán olyan projektet sikerült megvalósítani, amely meghatározó szerepet töltött be Halimba mint bányásztelepülés életében. Az egyesület ezzel a projektével őrizni tudja a bauxitbányászat hagyományait, és tovább tudja adni a fiatalabb generációknak azt a tudást, amely egykor az életet jelentette a településen élőknek. A fejlesztés eredményeképpen azok az eszközök, kellékek és tárgyak, amelyek már korábban is a település rendelkezésére álltak, most méltó helyet kaptak a felújított épületben, és rajtuk keresztül az itt élők megismertethetik az idelátogatókkal Halimba település bányászmúltját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában