A gyermekvállalás öröm és felelősség

A gyermekvédelmi törvénycsomagot június 15-én fogadta el az Országgyűlés, azóta végrehajtási rendelete is megjelent.

Napló-információ

Bikádi László Károly református lelkész

Fotó: Penovác Károly/Napló

Szigorúbb lett a pedofil bűncselekmények büntetése, szigorúbbak lettek az elévülés és a feltételesen szabadlábra helyezés szabályai, kibővült a pedofil bűnelkövetőkre vonatkozó foglalkoztatási tilalom. A szigorításoknak az is része, hogy tilos olyan reklámot, pornográf tartalmat 18 éven aluliaknak elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja.

Emellett a törvény előírja, hogy iskolai felvilágosítás nem irányulhat a nem megváltoztatása és a homoszexualitás népszerűsítésére. Az új jogszabály betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd. Megkérdeztük a változásokról Bikádi László Károly hajmáskéri református lelkészt.

Bikádi László Károly református lelkész Fotó: Penovác Károly/Napló

– Ha arra biztatják az embereket, hogy vállaljanak gyermekeket, akkor arra is ösztönzik őket, vállaljanak felelősséget. Felelős döntést pedig akkor hozhatnak a szülők, ha maguk dönthetnek arról, hogyan nevelik gyermeküket. Amíg a szülők ítélő- és cselekvőképes állapotban vannak, amíg nem devianciára és társadalomellenességre nevelik utódaikat, addig ezt a döntési jogot nem vehetik el tőlük. Természetesen a gyermekvédelem feladata, hogy odafigyeljen arra, egy szülő törődik-e gyermekével. Ha igen, akkor sem pedagógu- sok, sem civil szervezetek nem hatalmazhatók fel arra, hogy helyette neveljék gyermekét. Én lelkész vagyok, nálam az „Isten, haza, család” alapelv határozza meg a nevelést. Semmilyen külső erő nem kényszeríthet arra, hogy ezt másképp gondoljam. A pedofília a legaljasabb dolog a világon, a szexuális orientáció pedig magánügy, nem való sem iskolába, sem óvodába – fogalmazott a Naplónak nyilatkozva a hajmáskéri református lelkész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában